Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

 VADVÍZI KENUTÚRA

janifranciSok-sok napsütéssel kísért viziturán vettünk részt augusztus közepén. Kis létszámú csapatunkat feldobta a Baskiriából származó, de Magyarországon élő Rusztem jelenléte és vidám közösségformáló egyénisége. A Murán és a Dráván két-két napot eveztünk. Muaraszemenyéről (Alsószemenyéről) indultunk, 28 km után Molnáriba érkeztünk.  Vuk István polgármester segítségével az iskolában volt a szállásunk. Este giros-tállal birkóztunk. Nagyon finom volt. Másnap Letenyére utaztunk, a strandon töltöttünk el négy órát. Délután háromkor ültünk vízre, két óra evezéssel érkeztünk a légrádi strandhoz. A Dráva kristály tiszta volt. Rövid fürdőzés után Szent-Mihály hegyen (Örtilos) kötöttünk ki. A Három- Sárkány vendéglőben Zsuzsa néni tejfölös csirkével várt minket. A vacsora után felmentünk a Szent - Mihály hegy csúcsára, az XIII. században épült templomhoz. Gyönyörű volt a kilátás.vizierom (A tempolmot szépen felújították.)

Tiszta volt az idő, 30 kilométerre is el lehetett látni. A vízierőművet és a víztárózót tisztán láttuk. A harmadik nap kezdődött az igazi vizitúra a közel 44 folyam kilométeres folyószakasszal a Dráván. A vízhozam - közepes volt- jó lehetőséget teremtett a gyorsabb haladáshoz, így nem fáradt el senki a hét órás evezés közben. Többször megálltunk pihenni, ilyenkor fürödtünk a Drávában. Vízváron Kozma László polgármester által biztosított két turista házban aludtunk. A vacsora a vízvári "hegyen", a szőlős kertben volt. Romantikus volt, sok jó ismerőssel találkoztunk. A zárónap következett a 38 km-es folyószakasszal. Itt már többet kellett evezni, mert lelassult a Dráva. A 175 km-nél talált fehér homokos partszakasz mindenért kárpótolt minket. Még kétszer megálltunk. Barcs előtt hatalmas sóderpad fogadott bennünket. Rövid dagonyázás után már könnyebben eveztünk a hazai vizekre, a Drávai- strandhoz. A szereléseket, a hajókat rendbe tettük, majd a jövő évi viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól.

***

 A Dráva - Karavánvizitúrát tizenhatodik alkalommal szervezzük.

A Duna-Dráva Nemzeti Park által kiadott útvonalengedély alapján, a túrán 10 hajó, illetve 30 fő részvételére van lehetőség. A korlátozás miatt jelentkezni kizárólag elektronikus úton, a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mailon augusztus 5-én 12.00 óráig lehet. A vadvízi túrán csak úszni jól tudók vehetnek részt!

 

A jelentkezéskor a következő adatokat kell feltüntetni:

 

     a résztvevő neve

     anyja neve

     állandó lakcíme

     születési helye és ideje

     útlevél/személyi igazolvány száma és érvényességének ideje

     szolgálati helye

 

Az ötnapos Mura - Dráva Karaván programja: 140 fkm

 

2011. augusztus 15.

14.00 óra

Utazás autóbusszal Muraszemenyére.

/Indulás Barcsról a Boróka étterem parkolójából./

 

18.00 óra

Vacsora.

2011. augusztus 16.

09.00 óra

Vízre szállás Alsószemenyén, a Mura folyón, a 43 fkm-nél.

 

15.00 óra

Érkezés Molnáriba, kikötés a 13 fkm-nél.

 

18.00 óra

Vacsora.

2011. augusztus 17.

08.00 óra

Utazás busszal Zalakarosra, a termálfürdőbe.

 

14.00 óra

Indulás vissza Molnáriba.

 

15.00 óra

Vízre szállás Molnáriban.

 

17.00 óra

Érkezés Őrtilosba, kikötés a 236 fkm-nél a Mura - Dráva találkozásánál.

 

18.00 óra

Vacsora.

2011. augusztus 18.

09.00 óra

Vízre szállás Őrtilosban.

 

17.00 óra

Érkezés Vízvárra, kikötés a 190 fkm-nél.

 

19.00 óra

Vacsora.

2011. augusztus 19.

09.00 óra

Vízre szállás Vízváron.

 

16.00 óra

Érkezés Barcsra, kikötés a 152 fmk-nél.

 

16.30 óra

Felüdülési lehetőség a barcsi élményfürdőben.

A részvételi díj 25.000,- Ft/fő, amely magában foglalja a kenuk és mentőmellények bérletét, a személy és csomagszállítás-, a motoros mentőcsónak kíséret-, valamint a vizsgázott túravezető díját és a napi közös vacsora árát is.  

Egyéb információk:

 

A túra 4 személyes kenukkal történik, melyekben 3-3 fő foglalhat helyet. Mindenki számára biztosítunk mentőmellényt. A hajókat motoros mentőcsónak kíséri. A kenukban elhelyezett műanyaghordókban tárolható ruhanemű, étel, ital. A nagyobb csomagokat a parton, autó szállítja. Értékesebb műszaki cikkeket (fényképezőgép, telefon) a motoros kísérő hajóban célszerű szállítani. Ajánlott ruházat és felszerelés: kalap, széldzseki, hosszú ujjú póló, naptej, fürdőruha, napszemüveg.

 

Táborozás egyénileg hozott sátorban, hálózsákban.

Szállást lehet igényelni 1.200 Ft/fő/éjszaka összegben.

Túravezető:    Horváth Gábor sportfőtanácsos – vizsgázott vízi túravezető

Telefon: 20/414-9343

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.