Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Új győztesek a Dráva – félmaratonon.



Részvételi csúcs volt a hatodik alkalommal megrendezett félmaraton versenyen, amelyet a heresznyei Dráva Futó Egyesület szervezett. A versenyre érkeztek Barcsról, Budapestről, Bonyhádról, Gyűrűfűről, Kaposvárról, Kecskemétről, Kiskunhalasról, Komlóról, Marcaliból, Nagyatádról, Pécsről, Sellyéről, Veszprémből és természetesen Heresznyéről. A helyi polgármester példát mutatott, Kolics Gábor a rendezés mellett a futásban is részt vett. A Barcsról induló mezőnyben ott volt a háromszoros bajnok Janota Zoltán (Nagyatád), a tavalyi győztes. Összesen 51-en rajtoltak kilenc órakor a Polgármesteri Hivatal elől. Sipos Csaba (Enying) nagy iramot diktált a verseny elején, 7-800 m-es előnyre tett szert Janota előtt. A harmadik negyedik helyen Kővári Zoltán (Pécs) és Freier Dániel (Pécs) együtt futott tíz kilométerig.

A várakozás ellenére Sipos tovább növelte előnyét és mindössze 13 másodperccel lemaradva az útvonalcsúcstól (2012) 1:16;58 –as ragyogó idővel győzött. Janota Zoltán közel ötperces hátránnyal lett második (1:21:56), Kővári Zoltán nagy hajrával a harmadik helyre futott (1:25;27).

A hölgyeknél Szili Horváth Ágnes (Barcs) hat kilométer után előzte meg Nagy Lilit (Barcs), a harmadik helyen Katonáné Faragó Gyöngyi (Kecskemét) futott. Ez a sorrend a célig nem is változott, így Szili Horváth Ágnes első győzelmét aratta 1:41;52-es idővel.

 

 

A félmaraton verseny mellett rövidtávu (3,8 km) futás is volt Bolhó és Heresznye között, ahol tizennyolcan rajtoltak. Verőcz Alex (Barcs) győzött 11;58-as idővel, megelőzve Kurucz Horváth Roland (Bolhó-12;31) és Fridrich Soma (Gyűrűfű-12;40) előtt.

Lányoknál Fodor Anna (Sárospatak) lett az első, 2. Kiss Klaudia (Csokonyavisonta), 3. Papp Judit (Pécs).

 

A sprinttávon a legkisebbek futottak szülőkkel. Váraljai Luca (Budapest) és Bogács Zétény (Pécs) lett az első. Váraljai Koppány (Budapest) és Váraljai Ákosné (Budapest) harmadik, Guja Erna (Pécs9) negyedik.


A rövidtávon és sprinttávon igazi családi futás volt, még a házi kedvencek is (kiskutyák--„Fröcsi”, Molli)) futottak.

A verseny legidősebb –Kővári István (Pécs) és legfiatalabb- Nagy Lili (Barcs) versenyzői különdíjat kaptak.


A díjakat Glávics József, a Dráva Futó Egyesület elnöke és Kolics Gábor polgármester adta át.


Dráva – félmaraton végeredménye:

Férfiak:

  1. Sipos Csaba (Enying)           1:16;58
  2. Janota Zoltán (Nagyatád)         1:21;56
  3. Kővári Zoltán (Pécs)                1:25;27
  4. Freier Dániel (Pécs)                 1:26;27
  5. Tóth Mihály (Pécs)                   1:29;31
  6. Abaligeti Gallus (Pécs)             1:31;19
  7. Bagács Ernő (Pécs)                 1:31;27
  8. Kovács Imre (Kaposmérő)       1:32;01
  9. Gosztolya József (Pécs)           1:32;21
  10. Münich Ádám (Kaposvár)       1:36;53
  11. Egri István (Tolna)                1:38;45
  12. Sándor Zoltán (Pécs)             1:39;30
  13. Gosztola Zsolt (Pécs)             1:40;41

13. Hegedüs Csaba (Pécs       1:40;41

14. Horváth Norbert (Barcs)         1:42;25

15. Török Tamás (Áta)                 1:42;56

16. Köhalmi István (Marcali)         1:47;30

17. Tarr Norbert (Barcs)               1:47;31

18. Mártonka Feren (Barcs)          1:50;52

19. Csike Nándor (Komló)            1:51;15

20. Könyves Zoltán (Barcs)          1:51;23

21. Görög Márton (Barcs)             1:51;36

22. Füzi Tibor (Pécs)                    1:55;30

23. Váraljai Ákos (Budapest)        1:56;41

24. Szabó Zoltán (Siklós)             1:58;20

25. Lieplant Zsolt (Pécs)               2:06;69

26. Knipl Róbert (Pécs)                2:09;25

27. Kovács Dániel (Pécs)          2:11;33

28. Egyedi László (Bonyhád)         2:11;43

29. Katona József (Kecskemét) 2:12;46

30. Rácz Csaba (Barcs)                 2:13;52

31. Kővári István (Pécs)           2:19;24

32. Csernai Tibor (Baja)                2:31;06

33. Banó Szabolcs (Pécs)              2:31;17

34. Kovács tamás (Pécs)               2:52;43

     Kolics Gábor (Heresznye)         2:52;43

     Kolics Imre (Heresznye)          2:52;43

Nők:

1. Szili Horváth Ágnes (Barcs)                         1:41;52

2. Nagy Lili (Barcs)                                         1:55;06

3. Katonáné Faragó Gyöngyi (Kecskemét)        1:58;31

4. Nagy Katalin (Érd)                                      2:02;14

5. Fridrich Ágnes (Gyűrűfű)                             2:06;03

6. Horváth Brigitta (Veszprém)                        2:06;47

7. Lintz Edina (Komló)                                    2:08;15

   Mihály Bede Mónika (Komló)                        2:08;15

9. Bólyi Melinda (Egerág)                                2:09;25

10.Kulischné H.Etelka (Sellye)                        2:17;03

11. Frimmel Sára (Pécs)                           2:17;47

12. Tarrné győri Beáta (Barcs)                       2:22;55

13. Weisz Csilla (Kiskunhalas)                        2:31;06

 

 A szervezők nagy szerettel vendégül látták a futónap résztvevőit.