Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Olvasóink értékelése:  / 4
ElégtelenKitűnő 

Sikeres vízitúra a Murán és a Dráván.

Sikeres volt a 16. Dráva Karaván vizitúra. A négynapos evezésen 27-en vettünk részt az ország távolabbi városaiból. Az első napon Muraszemenyére utaztunk, ahol halászlé és túróscsúszával melegítettünk túrára. Másnap Alsószemenyén szálltunk vízre, a Mura itt érkezik hazánkba. A veszélyes kanyar próbára tette a csoport tagjait. Két hajónk személyzete közelebbről is megismerkedett a folyóval – borultak -, amiről szívesen lemondtak volna. Mindenki bátran, sportosan viselte a nehézségeket. Az alacsonyabb vízállás miatt több sóderpad volt, így többször megálltunk pihenni. Huszonnyolc kilométer evezés után Molnáriban kötöttünk ki, ahol a polgármester fogadta a csoportot. Mi avattuk az újonnan felállított kenutárolót. Este nagyon jólesett a giros tál mindenkinek. Vacsora után kis dalos estet varázsoltunk a helyi harmonikással. Másnap a legpihentetőbb program következett. Letenyére buszoztunk, ahol a több száz éves platán fát csodálhattuk meg, 2010-ben Európa „Év Fája” díjat nyert el. Többen fel is másztak rá. Közvetlen mellette lévő Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár is jelentős turista látványosság. A csak természetes anyagokból – fából, kőből, üvegből – készült épület szervesen illeszkedik a környezetéhez. A tető akácfazsindelyes un. „madártoll” fedésben készült MAKONA tervezőiroda tervei alapján, Nagy Ervin építész és László István ácsmester közreműködésével. A városi strandon ki a melegvizes medencét, ki a hideg vizes uszodát választotta. A búvárúszás volt a sláger. Délután tizenöt kilométer evezés várt a csapatra. Kétszeri pihenő után érkeztünk a Dráva és a Mura találkozásához. Néhány percre megálltunk a légrádi Dráva strandon, mert itt kristály tiszta a folyó. A táborhelyen való kikötéshez a Mura torkolata felé kellett eveznünk, majd a volt kőgát alatt érkeztünk meg Őrtilosba (Szent Mihály –hegyre). Az erdei iskolába lepakoltunk és azonnal felmentünk a hegyen lévő, Árpád-kori templomhoz. A szépen felújított templomtól kiváló kilátás nyílt a Dráva –völgyére. Kaproncát, a Dinári hegyeket és a dubravai vizierőmű víztározóját is tisztán lehetet látni. Gyönyörű látvány volt. Este a hazai ízeket idéző húsleves és rántott hús volt a vacsora. A reggel, ismét napsütéssel fogadott minket. A negyvenhárom kilométer kicsit megijesztette a csapatot, de sportosan teljesített mindenki. Indulásnál a nagyon ritka feketególya szállt el fölöttünk. Kárókatonák csapatokban halásztak, míg a szürke gémek méltóságteljesen lépkedtek a parti vízben. (Az előző évekhez képest jóval kevesebbet láttunk belőlük.).

A 208-as kilométernél lévő Répási híd alatt pihentünk mielőtt Vízvárra értünk. Horvát határőrök ellenőriztek minket a 192-es fkm-nél. Ezután a folyóról egy kis oldalágon csorogtunk a vízvári kikötőhöz. Kikötés és a hajók rendbetétele után felsétáltunk a Kultúrház udvarán lévő táborhelyre. A helyi polgármester és barátai nagyon finom pincepörkölttel vártak minket. Meglepetésként házi rétes került az asztalra. Az esti program a helyi vendéglőben folytatódott nagyon emelkedett hangulatban. A csócsózás mellett táncos műsort is rögtönöztek a csapat tagjai. Az utolsó reggel már rutinosan bontottak sátrat, majd a reggeli után vízre szálltunk. Már reggel is nagyon meleg volt. A 175 fkm-nél lévő homokpadon pihentünk közel egy órát. A közelben lévő horgásztanyáról néhányunkat meghívtak egy kis „üdítőre”, amit mi is viszonoztunk. A fejesugrások a csapatszellemet és az egyéni felüdülést is segítették. A pihenő után a Krizsnyicai függőhíd nyújtott látványosságot. A 167-es fkm-nél – Fekete –árok magasságában – tartottunk újabb pihenőt.

Újabb tíz kilométer megtétele után a volt barcsi Nagy- Erdei-strandon volt az utolsó megállónk. Itt már éreztük a kikötőben készülő fánk illatát. Az utolsó öt kilométer fárasztó is volt, ugyan akkor sajnáltuk, hogy vége lesz a túrának. A barcsi Dráva-híd után kötöttünk ki, ahol egész kis szakács csapat nagyon finom szalagos fánkkal fogadta a csapatunkat. Jöhetett a hajók konténerbe pakolása, a sofőrök az autóért mentek. A gyors pakolás után mindenki jóleső érzéssel köszönt el a túravezetőtől, azzal a szándékkal, hogy jövőre újra találkozunk. Több új élménnyel gazdagodtak vizitúra tagjai: - A Mura és Dráva folyók változatossága, a partot övező fűzfák, a vízi madarak látványa. - A Dráva völgyében lévő települések lakóinak szeretete. – Sportolás miatt keletkezett izomláz még napokig, a tűző napfény hatása hetekig eltart még, de a közös élmény és a természet szépsége remélhetőleg évekig eltart majd.