Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

 

 

Ügyiratszám:    4-2/ 2012

Ügyintéző:        Dr. Ivelicsné Sebeszta Zsanett

 

 

Készült:            B a r c s o n, Barcs Város Képviselő-testülete 2011. december 22-én Barcs Város Önkormányzata tanácskozó termében 9.00 órakor megtartott üléséről.

 

Jelen voltak:    Karvalics Ottó polgármester, Racsek József alpolgármester, Ander István, Fodor Gyula, Halász Istvánné, Henger János, Szabadi József, Szakos Gábor, Szalai Balázs, Szemere Márta és Vekkeli Józsefné képviselő-testületi tagok

 

Távol maradt: dr. Kis M. János Attila képviselő-testületi tag igazoltan.

 

Meghívottként

jelen voltak:       Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző, dr. Takács Katalin aljegyző, Utasi Miklós irodavezető, Sólyominé Honvári Katalin irodavezető, dr. Lengyeltóti Zsuzsanna irodavezető, Ungvári Zoltán, a Városgazdálkodási Igazgatóság igazgatója, Biró Péter, a Dél-Kom Kft. kereskedelmi igazgatója, Gyöngyösi Tamás a Dél-Kom Kft. Barcsi részlegének vezetője, Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója, Kiss Lajos a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. képviselője, Rezsonya Róbert, a Kapos Volán Zrt. képviselője, Varga Ilona, a Szociális Központ vezetője, Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatója, Csonka Zoltán, a BNI mb. igazgatója, Pintér Katalin, a BNI mb. gazdasági vezetője, Dr. Ivelicsné Sebeszta Zsanett jegyzőkönyvvezető

 

 

 

Karvalics Ottó polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 12 fő képviselő-testületi tagból 11 fő megjelent.

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Kotvász Árpád, Barcs Város Díszpolgára elhunyt. Kérem a jelenlévőket, hogy emlékének 1 perces néma felállással tisztelegjünk.

 

Karvalics Ottó polgármester javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a következő napirendi pontot vegye fel a napirendi javaslatok közé:

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

245/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

29./ Barcs Város Önkormányzata és a Dalkia Energia Zrt. közt 2000. augusztus 1. napján létrejött Hő-, használati melegvíztermelő és elosztó rendszerek üzemeltetési szerződés IV. és V. számú szerződésmódosításáról

        Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

 

246/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag - az alábbi napirendek megtárgyalását fogadta el:

 

Napirend:

 

1./       Tájékoztató a két ülés közötti tevékenységről

Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Beszámoló az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről

Beszámoló a kérdésekre adott válaszokról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

2./     Tájékoztató a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díj mértékéről és az alkalmazás tapasztalatairól

Előadó: Dél-Kom Kft. képviselője

 

3./     A hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés vállalkozói árának költségelemzése alapján történő közszolgáltatói díj megállapítása

   Előadó: Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

 

4./    Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről, a helyi közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 11/2004. (III.26.) számú rendelet módosításáról

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

5./     A barcsi helyi autóbuszjárat 2012. évi működési költségei és a szükséges önkormányzati támogatás, és a menetrend módosítása

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

6./     Tájékoztató a víziközmű közszolgáltatási szerződés végrehajtásáról

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

7./     Tájékoztató a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által 2012. évre elszámolható vízterhelési díj mértékéről

       Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

8./     Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáról és a fizetendő díjakról szóló 21/2004. (IV.30.) számú rendelet módosításáról

     Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

9./     Tájékoztató a 2011. évi temető üzemeltetési feladatok ellátásáról

Előadó: Szalai és Társa Bt. képviselője

 

10./   A temető üzemeltetésével kapcsolatos ellenőrzések 2011. évi tapasztalatai

         Előadó: Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

 

11./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendelete a temetőkről és a temetkezésről szóló 27/2004.(IV.30.) számú rendelet módosításáról

     Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

 

12./   Beszámoló a Barcsi Szociális Központ 2009-2010. évi tevékenységéről

         Előadó: Varga Ilona intézményvezető

 

13./   Kivonat a Barcsi Szociális Központ utóellenőrzési jelentéséből

     Előadó: Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

 

14./   A Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Előadó: Veszner Ádámné igazgató

 

15./   Barcs Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésében általános gazdálkodási tartalék növelése

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

16./   A Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények 2011. évi költségvetésének módosítása

Előadó: Csonka Zoltán általános igazgatóhelyettes

 

17./   A Szivárvány EGYMI 2011. évi pótelőirányzat iránti kérelme

Előadó: Szemere Márta igazgató

 

18./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 6/2011.(III.25.) önkormányzati rendeletének módosításáról

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

19./   A Kisebbségi Önkormányzatokkal kötött Együttműködési megállapodások felülvizsgálata

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

20./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. évi munkatervének megállapítása

        Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

21./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete az idegenforgalmi adóról szóló 22/2003. (XI.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

22./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete …./2011. (….) önkormányzati rendelete az építmény és telekadóról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

23./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete…/2011. (…) önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

24./   Barcs Város Képviselő-testületének rendelete a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ és a drávai szabad strand működéséről szóló 10/1995.(IV.28.) rendeletének módosításáról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

 25./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III.30.) számú rendeletének módosításáról

Előadó: Fodor Gyula tanácsnok, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság elnöke

 

26./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. évi munkatervének módosítása

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

27./   A Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapító okiratának módosítása

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

28./   Barcs Város közigazgatási területén a közterületen lévő nyárfák kivágása

Előadó: Racsek József alpolgármester

 

29./ Barcs Város Önkormányzata és a Dalkia Energia Zrt. közt 2000. augusztus 1. napján létrejött Hő-, használati melegvíztermelő és elosztó rendszerek üzemeltetési szerződés IV. és V. számú szerződésmódosításáról

        Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

30./   Interpellációk, kérdések, felszólalások

 

 

Zárt ülés napirendje:

 

31./   Lakásbérleti ajánlattevők névjegyzékének 2011. évi kiegészítése

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

32./   Önkormányzati bérlakások bérleti jogának meghosszabbítása

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

A városkörzeti találkozók január hónapban kerülnek megtartásra. A sarkalatos törvények addigra megalkotásra kerülnek és biztosabb válaszokat lehet adni a felmerült kérdésekre.

 

 

 

Napirend megtárgyalása:

 

Tájékoztató a két ülés közötti tevékenységről

 

Kérdés:

 

Szabadi József képviselő-testületi tag:

 

Tájékoztatást kérek a könyvtár visszaköltöztetésének az állásáról és a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás ülésén elhangzottakról.

 

 

 

Válaszok:

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

A könyvtár felújítása befejeződött. A költözködés most zajlik. Sajnos a sajtóban megjelent, hogy Barcson nem lehet könyvet kölcsönözni. Ez így nem igaz, mert csak átmeneti az állapot a költözés miatt. A szolgáltatás nem szűnt meg. 2012. január másodikán fog nyitni a könyvtár az új helyen.

A Mecsek-Dráva ülésével kapcsolatban elmondható, hogy ez egy hosszú, elhúzódó folyamat, melynek már 2010-ben működnie kellett volna. Az akkor bevezetni kívánt technológia ma már nem elfogadott. A Hgt. a következő évben komoly változáson megy keresztül. A visszanyert hulladéktartalom beltartalma lényegesen megváltozott. Azt is vizsgálták, hogy komoly díjemelésre lett volna szükség, hogy kezeljék a Mecsek-Dráva területén lévő hulladékot. A fejlesztések időpontját, a szerződés módosítását tárgyaltuk. Azt kértük, hogy egy új technológiát próbáljunk kidolgozni, mellyel nem lesz szükség olyan díjemelésre, mellyre a régi technológiával lett volna szükség.

 

 

Hozzászólások:

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Cserti István rendőrkapitánnyal folytatott megbeszéléssel kapcsolatban elmondható, hogy a 40-60 fő foglalkoztatása nagyon jó és említésre méltó.  

 

 

Szabadi József képviselő-testületi tag:

 

Az ötös pontban olvasható a döntés a BIOKOM Kft. és a CIB Bank Zrt. között létrejött GF-050907 számú Hitelkeret-szerződés rendelkezésre tartásának meghosszabbításáról, és a szerződésmódosítás aláírásáról. Ez érint bennünket?

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag:

 

Kérem Racsek József alpolgármester urat, hogy pár gondolatot mondjon a Puskás Zoltán, a SEFAG Zrt. képviselőjével folytatott megbeszélésről. Sikerült-e elérni, hogy a szociálisan rászorulók tüzelőhöz jutnak?

 

 

Racsek József alpolgármester:

 

Puskás Zoltán megkeresett bennünket, hogy sajnos az a téli tűzifa akció, amit az előző években bonyolítottak, hogy kijelöltek bizonyos területeket és oda beengedték a rászoruló embereket, ez nem vált be. Ezért most ők beszállítottak a Városgazdálkodási Igazgatóság telephelyére 30-40 m3 fát és a rászorulóknak az igazgató úr segítségével tudjuk kiosztani. Minden olyan rászoruló hozzájut, akinek erre szüksége van. Köszönjük a SEFAG közreműködését.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag:

 

Köszönöm a tájékoztatást.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

A BIOKOM, mint szakmai szervezet csinálja a szakmai áttervezését ennek a technológiának. A BIOKOM és Pécs gazdasági háttere teszi lehetővé azt, hogy ennek a kb. 10 milliárdos fedezeti hátterét meg tudják tenni. Ez minket nem érint, ez csak a Mecsek-Drávát érinti.

A tavalyi fagyűjtési akció sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Olyan anomáliák alakultak ki, amelyek miatt a SEFAG azt mondta, hogy többet nem vállalja ezt be. Azt vállalták be, hogy 2000 Ft/m3 áron odaszállították nekünk azt a fát, amit úgy gyűjtöttek össze, hogy ki tudjuk osztani a rászorulók között. Azt kérem, hogy ha ilyen akciót szervezünk, akkor akik ebben részt vesznek, azok próbáljanak tisztességesen dolgozni és úgy hogy a következő évben ne szembesüljünk azzal, hogy a tulajdonosok nem akarják beengedni a területre ezeket az embereket.

 

 

Szalai Balázs képviselő-testületi tag:

 

Henger János, a Városfejlesztési Bizottság elnöke megkeresett, hogy bizottságuk még rendelkezik 50.000 Ft saját kerettel, melyet felajánlott a drávaszentesi karácsonyi világításra. Ezúton szeretnénk megköszönni az Elnök Úrnak a felajánlást és a Városgazdálkodási Igazgatóság igazgatójának a gyors kihelyezést.

A félkész állapotú Dráva Motel előtti romba dőlt kerítés ügyében köszönöm a gyors intézkedést Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző asszonynak.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Kiegészítést szeretnék mondani a tájékoztatóhoz. Polgármester úr jelezte, hogy részt vett a Szivárvány Iskola adventi ünnepségén. A városban számtalan rendezvény történt. Meghitt felkészüléssel tudjuk a karácsonyt fogadni.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

A dolgomat végeztem. Aki igazából köszönetet érdemel az a BAULIZÉNA cégvezetése. Mindenki tudja, hogy ez egy felszámolás alatt álló cég, ami sajnálatos módon ezt a helyzetet okozza. Az a kivitelező, aki ugyancsak a felszámolótól várja a jogos elvégzett munkájának az ellenértékét, ebben a helyzetben is nagyon korrektül és ilyen minimális idő alatt áthelyezte a kerítést. Ezért ezt köszönjük. Hatósági úton ez sokkal-sokkal hosszabb lett volna.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Pontosítani szeretnék. Nem a BAULIZÉNA felszámolásáról van szó. Az építő-befektető cég felszámolásáról van szó.

 

 

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Köszönjük a pontosítást.

Valóban nagyon sok karácsonyi ünnepség volt Barcson. Többen is részt vettem volna, ha lenne rá időm, se sajnos nincs. Azt kérem a képviselő-testületi tagoktól, hogy aki teheti menjen el ezekre az ünnepségekre.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

247/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

A Képviselő-testület a két ülés közötti tevékenységről szóló tájékoztatót elfogadta.

 

 

Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

248/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

A Képviselő-testület a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadta.

 

 

Beszámoló az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről

 

Hozzászólás:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Köszönöm a Városgazdálkodási Igazgatóság igazgatójának a bizottsági hatáskörben hozott döntés értelmében az adventi fények gyors kihelyezését.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

249/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

A Képviselő-testület az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről szóló beszámolót elfogadta.

 

 

Beszámoló a kérdésekre adott válaszokról

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Megkérdezem Fodor Gyula képviselő úrtól, hogy elfogadja-e a kérdéseire adott írásbeli válaszaimat?

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Nem. Egyik pontja sem orvosolja azt a felvetésemet, ami leírásra került és ígéretet kaptam, hogy megoldódik.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

A kérdésnél nincs testületi döntés. Képviselő úrral külön hatósági úton egyeztetünk és orvosolni igyekszünk a problémát.

 

 

2./     Tájékoztató a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díj mértékéről és az alkalmazás tapasztalatairól

Előadó: Biró Péter, a Dél-Kom Kft. kereskedelmi igazgatója

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

A Képviselő-testület – 10 igen és 1 tartózkodás mellett – a következő határozatot hozta:

 

250/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díj mértékéről és az alkalmazás tapasztalatairól szóló tájékoztatót elfogadta.

 

 

3./     A hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés vállalkozói árának költségelemzése alapján történő közszolgáltatói díj megállapítása

   Előadó: Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

 

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

A szolgáltató nem emel díjat a következő évben.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

251/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Kft. (7632 Pécs, Siklósi u. 52.), mint hulladékkezelési közszolgáltató által elkészített költségelemzés alapján 2012. évre a lakossági hulladékszállítás, kezelés díját 79.806.847 Ft. + 25 % ÁFA összegben állapította meg, amely 110 literes szabvány gyűjtőedényre vonatkoztatva 188 Ft + 25 % ÁFA/ürítés, 120 literes tárolóedény esetén 205 Ft + 25 % ÁFA/ürítés. Jóváhagyta továbbá a lakosságnál keletkező inert hulladék elszállítási díját 3.500 Ft + 25 % ÁFA/t értékben, valamint a matricával ellátott műanyagzsák árát 320 Ft + 25 % ÁFA/db értékben.

 

Felelős:          Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

Határidő:        értelem szerint

 

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Természetesen az évi hat ingyenes zsákot a szolgáltató ugyan úgy biztosítja a lakosság részére. Ez a haton felüli igényekre vonatkozik.

 

 

4./     Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről, a helyi közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 11/2004. (III.26.) számú rendelet módosításáról

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását. A Bizottság kérte, hogy a lakosságot a Polgármester Úr tájékoztassa a díjak alakulásáról és annak okáról.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólások:

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

A Rendelet 17/B § (1) bekezdése szabályozza a közszolgáltatási díjkedvezményeket, amelyet a Képviselő- testület fő szabályként az egy főre eső jövedelemhez mérten állapított meg.

A 17/B § ( 1) bekezdése c./ pontjában jövedelmi határ nélkül 100 % kedvezmény illeti meg aki egyedülálló és 70. életévét betöltötte, vagy a család minden tagja 70 évnél idősebb.

A díjkedvezményt a közszolgáltató részére az Önkormányzatnak meg kell térítenie ami jelenleg a következőképpen alakul:

25 %-os díjkedvezményben részesül 102 család

50 %-os díjkedvezményben részesül 105 család

100%-os díjkedvezményben részesül 199 egyedülálló illetve olyan család, ahol minden fő 70 évnél idősebb.

2011. augusztus hónaptól a felemelt szemétszállítási díj alapján a DÉL-KOM Kft részére havi 577.200 Ft-ot kell utalni a kedvezményezettek után.

Jelenleg 189 fő a 100 %-os kedvezményezettekből a 70 év feletti nyugdíjas.

Havi díjkedvezményük 396.900,- Ft, ami éves szinten az Önkormányzatnak 4.762.800 Ft kiadást jelentene. Erre tett Polgármester úr javaslatot, hogy e 100 %-os kedvezményt 50 %-ra mérsékeljék.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

A gazdasági helyzetre és a családok helyzeteire tekintettel úgy látjuk, hogy vannak rászorulók és van az a réteg, amelyiknek vizsgálat nélkül adtunk 100 %-os díjkedvezményt. Úgy látom, hogy ott a legbiztosabb a bevétel. Az 50 %-ot megtartjuk, de a mai helyzet nem teszi lehetővé a 100 % megtartását. A 70 év felettieknek is fizetni kell 50 %-ot.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XII.30.) rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről, a helyi közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 11/2004. (III.26.) számú rendelet módosításáról

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.



5./     A barcsi helyi autóbuszjárat 2012. évi működési költségei és a szükséges önkormányzati támogatás, és a menetrend módosítása

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

252/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 1.Barcs Város Képviselő-testülete a helyi buszközlekedés bevezetésére irányuló 120/1997. (VI. 26.) sz. határozatát módosította úgy, hogy a határozatban megfogalmazott hat járatpár közlekedtetését négy járatpárra csökkenti, így a kora reggeli, illetve a késő délutáni (a jelenlegi menetrend szerint, a Vasútállomásról 5.45 és 16.50 órakor induló, és vissza a Virág utcából 6.00, és 17.00 órakor induló) járatpárokat törli a helyi buszközlekedés menetrendjéből.

 2.Barcs Város Képviselő-testülete a helyi menetrend szerinti buszközlekedés közszolgáltatási szerződésének 2-es számú mellékletét képező menetrendet a négy járatpár közlekedtetésének figyelembevételével elfogadta, és felhatalmazta a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására.

 3.A Képviselő-testület a helyi buszközlekedés bevezetésére irányuló módosított 120/1997.(VI.26.) sz. határozat értelmében a helyi buszközlekedést, a többször módosított közszolgáltatási szerződés mellékletét (2-es számú melléklet) képező menetrend alapján, 4 járatpárral üzemelteti 2012. évben. Amennyiben a jelenleg alkalmazott menetrendnél kedvezőbb bevezetése válik lehetségessé, abban az esetben a Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Barcs Város Képviselő-testülete a járatok üzemeltetését június 21-től augusztus 31-ig, valamint az iskolai őszi, karácsonyi és tavaszi szünetek időszaka alatt szünetelteti.

 4.Barcs Város Képviselő-testülete a helyi buszközlekedés 2012. évi üzemeltetésének normatív támogatására pályázatot nyújt be, amennyiben az Országgyűlés által megbízott és felhatalmazott szaktárca, vagy szaktárcák közös rendeletükben erre lehetőséget adnak. Barcs Város Képviselő-testülete betervezte a szolgáltatás zavartalan működtetése érdekében, illetve a 2011. évi működtetésből eredő veszteség kiegyenlítésére 700 000.- Ft-ot „helyi buszközlekedéshez önkormányzati hozzájárulás” címen a 2012. évi költségvetésébe.

 

Felelős:          Karvalics Ottó polgármester

Határidő:        Értelem szerint

 

6./     Tájékoztató a víziközmű közszolgáltatási szerződés végrehajtásáról

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Vélemények:

 

Szabadi József képviselő-testületi tag:

 

A tájékoztató 15. oldalán van egy diagram, ami a fő elégedettségi mutatókat mutatja. Azok közül az ivóvízminőség a legalacsonyabb, 75 % körül van. Azt is lehetne mondani, hogy egy jó eredmény, de mégis a legalacsonyabb. Mi lehet ennek az oka, figyelembe véve az idei év több hónapos rossz vízminőségét is?

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

A 75 % a szakmai átlagot tekintve még mindig jó eredménynek mondható. Ez a teljes működési területre vonatkozik. A legalacsonyabb volta abból adódhat, hogy ez az, ami a szolgáltatótól leginkább független tényező. A vízminőséget meghatározza a vízbázis minősége másrészt az a forrás, amit a vízbázis fejlesztésére és karbantartására lehet fordítani. Ez az a tényező, amire a szolgáltatónak van ráhatása, hiszen fejlesztési javaslatokkal élhet, bevezethet technológiai módosításokat szükség esetén. Azonban a vízbázisoknak az alapvető minősége az ami meghatározó. Ahogy Barcson, úgy Somogy megye egész területén nincsenek sajnos jó vízbázisok. Vasas, mangános, helyenként ammóniumot tartalmazó vizeink vannak, és működési területünkön errefelé van egyedül arzénos vízbázis is. Ez az a tényező, amelyik legkevésbé függ a szolgáltatótól. Talán ebben keresendő ennek az átlagnál kevesebb mértéke. Ami viszont tőlünk függ, a hibaelhárítástól a szakembergárdán keresztül, az jó minősítést kapott.

 

 

Szabadi József képviselő-testületi tag:

 

Szeretném ha kitérne a múlt hónapokban tapasztalható vízproblémákra.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Barcs Város ilyen tekintetben kiemelhető, itt a problémák halmozottan jelentkeznek. Ennek több oka van. Mindannyian akik itt vagyunk jól tudjuk, hogy ez a rendszer az elmúlt években meglehetősen alulfinanszírozott volt. Ez a problémák egyik része. Ez kevésbé okozna gondot, ha egyébként a vízbázisnak jó adottságai lennének. A barcsi vízbázis nem túl szerencsés ilyen szempontból. Vasat, ammóniát és mangánt tartalmaz, viszonylag nagy koncentrációban. Mindezek együtt okozták a vízminőségi panaszokat az elmúlt évben. 87 bejelentett esetről kaptunk adatot ebben az évben, ami jellemzően a vízminőségi panaszokról szólt. Ezeket a panaszokat próbáljuk kezelni. Azt kell látnunk, hogy ezeket a problémákat muszáj két részre osztanunk. Az egyik az a hosszútáv. Mindenki tudja, hogy szükség van egy vízminőség javító programra. A DRV szakmai közreműködésével elkészültek azok a szakmai alternatívák, amelyek hosszú távon biztosíthatják a megnyugtató megoldást. A másik rész a problémák rövid távú orvoslása. Itt a szolgáltató annyit tud tenni, hogy megteszi a szükséges technológiai beavatkozásokat. Ezeket mi elvégeztük. Másrészt pedig amikor jelentkezik egy probléma az adott szakaszt helyileg kezeli. Mondanék néhány szót az említett beavatkozásokról, amiket az elmúlt évben tettünk. Beépítettünk egy klór-dioxid berendezést, ami azért szükséges, mert a hálózatban lévő ammóniának a nitritté alakulását akadályozza meg ez a fajta fertőtlenítési módszer. Vegyszeradagoló szivattyúkat építettünk be. Változtattunk az irányítástechnológiai szoftveren. Indukciós mennyiségmérőt építettünk be. Elvégeztük a hálózatnak a mechanikai tisztítását is, nem a város teljes területén, hanem körülbelül a felén. Elkezdtük azt a vízbázis-kutatást, amely lehetővé teszi, hogy esetlegesen a KEOP pályázat keretében parti szűrésű vízbázist alakítsunk ki a város vízellátása érdekében, ami megnyugtató megoldás lehetne. Ezek a vízbázis-kutatások is már elég előrehaladott állapotban vannak. Mindez összességében bruttó 70 millió fölötti érték az amit a DRV a normál fenntartási és hibaelhárítási munkák fölött fordított arra, hogy a város lakóinak hosszú távon megnyugtató legyen a vízellátása.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

A bizottsági ülésen nem kis számú gond felvetésére került sor, amire válaszokat vártunk. Az előterjesztésben jelzett egyes vagy kettes számú mellékletet ottani kérésre utólag csatolták. De elvárják a pozitív hozzáállást a tevékenység megítéléséről az előterjesztők. Az előterjesztést aláíró nem vesz részt a szakbizottsági ülésen. Felhatalmazás nélkül, képviselettel ott ülő DRV-s képviselő hölgy, aki semmilyen konkrét választ nem tudott adni. Így elég nehéz a dolog pontosabb megítélése. Nagyon vártam a pontosító adatokat, amiket nem kaptunk meg.

Ügyfélszolgálat. A DRV átalakult egy mamut szervezetté. Felvette azon viselkedési allűröket amelyeket a multinacionális szolgáltatók élnek mindennapjaikban. Ő az ügyféllel nem ügyfélszolgálatot tart fenn, hanem kioktató ablakokat. Nem tudjuk elfogadni. Ezek a reflexek nem viszik előbbre az önök munkájának a megítélését. Konkrét példa, egy februári tartozásrendezés, ami egy ügyfél tartozásáért a város állt jót és átutalta február végén a nevezett helyetti összeget. De ezt a nevezettet a mai napig vegzálja a DRV, bírósági végrehajtással zaklatja. Vagy legyen pontos tájékoztatás, mert az még lehet, hogy még ezen kívül is összejött tartozása. De az elfogadhatatlan, hogy az ügyfél nem kap választ. Én sem. Tudom, hogy nekem a rosszul felfogott személyiségi jog miatt nem is köteles tájékoztatást adni az ügyfélszolgálat. Tehát ez az ügyfélszolgálat, amelyre önök büszkék és örömmel tájékoztatják a képviselő-testületet, ez nem működik. A diszpécser szolgálat közel hasonló. Ha máskor nem, de a bizottsági ülésen konkrétan elhangzott, hogy a Vasvári Pál utca Bajcsy-Zs. utca sarkán egy tolózár aknából folyik a víz hónapok óta. A vizet ma reggel megnéztem és ugyan úgy folyik, sőt a héten többször voltam kint és ez az ominózus szivacsos mosásos csapat, aki nem DRV csapat, mert a DRV-nek erre nincs embere, hiszen leépítette őket, ez a csapat ott volt, nézte, alig tudott munkát végezni, mert a tolózárak gyakorlatilag működésképtelenek, nem látják el biztonsággal a funkciót. Ez nem szolgáltatás, ez nem üzemeltetés. Ha ebben nagyon gyorsan nem tesz valamit a DRV, akkor az egész minősítésük egész más kategóriába kerül Barcs Város lakói szempontjából. Hangsúlyozom, nem az én személyes véleményem az amit most mondok, egy csomó januártól, napjainkig nálam jelentkező bejelentés, jelzés. Valamikor februárban találkoztam az önök egyik képviselőjével egy általam továbbvitt lakossági panaszból, február végén kaptam rá választ. Nem lehet ezt elfogadni. Nem lehet azt elvárni, hogy a fogyasztó azt elviselje, hogy használhatatlan az alapfunkcióra: főzésre, mosásra, fogyasztásra használhatatlan vizet kapjon ennyi pénzért.

Az előbb az hangzott el, hogy fele munkával végeztek a szivacsos mechanikai tisztítással ebben az évben. A külön kérésre becsatolt anyag szerint a munka elkészült és nem 17 millió Ft-ért amit az előbb tetszett mondani, hanem 12,7 millióért. Az előterjesztésből kiderül, hogy azon belül van egy 5 milliós alvállalkozói része és egy 4,8 milliós saját munkarész vagy fordítva. A lényeg az, hogy 10 millió körüli. Ha az áfát hozzátesszük, akkor lehet, hogy már elérjük a 12,7 milliót. Az indokoltságát nem értem és nem tudom megértetni a fogyasztókkal, hogy miért van a külső szervre szükség, akivel még a saját gondjukat sem tudják egyeztetni, mert a DRV önmaga eltűnt a terepről. Elérhetetlen. A megadott zöld szám, diszpécser szám gyakorlatilag használhatatlan, nem funkcionál. Az előbb jelzett összegről annyit, hogy irreálisan magasnak tartom ezt is és a következő oldalon a folyékony szennyvíziszap kerítés költségét is. Ez az önök pénzelköltési mechanizmusának a része szerintem. Ezt így tovább nem lehet folytatni. A tájékoztató mellékleteként megkapott 1-es 2-es melléklet szerint önök elkészítettek vízben 2/5-nyi munkát és 3/5-nyi vissza van úgy, hogy ez 2010-2011-es van. Olyan megjegyzésekkel zárva a tájékoztatót, hogy „levél küldve az önkormányzatnak”. Ez nem intézkedés. Ez egy látszat dolog, hogy igen dolgoztam valamit és tisztelt önkormányzat nálad a labda. Ezt a labdát a magam részéről nem tudom elfogadni. Ezt ideérkezése pillanatában kilyukadt labdának tartom. A szennyvízügyben a táblázatok szerint gyakorlatilag semmilyen konkrét feladat nem készült el. A kapott kiegészítő után nehezen tudom a szakmai részét az anyaguknak elfogadni. Tisztelt képviselő-testület. Úgy gondolom, hogy a mindkét fél számára előnyös és jó kapcsolat megtartása érdekében kérnünk kell a DRV-től egy jó irányban megváltoztatott szolgáltató szemlélet kialakítását és annak a gyakorlatban való működtetését.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

A bizottsági ülésen alapvetően két dolog hangzott el. Az egyik, a társasházaknál főmérő mellékmérő helyzetében továbbra is valamilyen állásfoglalást, megállapodást valamilyen elmozdulást szeretnénk. A lakosságot nem nyugtatja meg a jelenlegi állapot. Ebben változtatást szeretnénk kérni.

Az utóbbi 2-3 hónapban a szolgáltató által végzett munkálatokról az állampolgárok felé a tájékoztatás megtörtént. Ehhez a szolgáltató tartotta is magát.

Akkor van baj, amikor az állampolgár a DRV dolgozójának szól, hogy csőtörést tapasztal. Eltelik egy hét két hét és nincs intézkedés és folyik a víz. Aki a DRV-nél dolgozik annak kötelessége, hogy ha ilyen jelzést mondanak neki a lakók, akkor intézkedjen. A Jóbarát Csárdánál hetekig csordogált a víz. A dolgozók tudtak róla és nem intézkedtek. Azt kérem, hogy a dolgozók is érezzék felelősnek magukat abban, ha csőtörést tapasztalnak, akkor intézkedjenek.

Összességében elmondható, hogy akinek szennyezett ivóvíz kerül a hálózatába, annak nagyon kellemetlen. Joggal várja el a lakosság, hogy ennyi pénzért jó minőségű vizet kapjanak.

 

 

Szalai Balázs képviselő-testületi tag:

 

Abban a lakókörzetben amelyben lakom nem merült még fel vízminőségi probléma. Drávaszentesen nagyon komoly vízminőségi problémák vannak. Ott felháborodott lakók voltak, akik önöket még hétvégén is többször kérték, hogy azonnal mosassák a rendszert. A lakosok majdnem odáig jutottak, hogy kinyitják saját maguk a temető előtti tűzcsapot, mert egyenesen ihatatlan volt a vizük. Erre önöknek sokkal jobban oda kellene figyelni és ezt a rendszert, mivel nem körvezeték, sokkal többször kellene mosatni.

Körzetem másik része a Rákóczi utcától a Barátság utcáig tart. Ebben a körzetben nagyon sok a csőtörés. Többször jeleztem már olyan tolózárfolyást az Ifjúság utcában, amelyet többszöri felszólítás után voltak hajlandók megcsinálni. Csokonai utcában volt olyan akna, hogy egy hét alatt 3 csőtörés volt. Ebben az esetben állítom, hogy több száz 3m víz folyt el.

Hiába szólunk mi bárkinek. Ha az alpolgármester úr adott esetben nem hívja fel a helyi vezetőt, lehet, hogy a mai napig is úgy volna. A zöld számuk elérhetetlen.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag:

 

Az előttem elhangzotakkal egyet értek. A rendszer végvezetékein lévő intézmények érdekében szeretném megfogalmazni azt, hogy a mosatások előtt ezek az intézmények kapjanak egy jelzést, mert nem tudjuk megtenni azt, hogy ha egész nap barna víz folyik, ásványvizet vásároljunk a gondozottaknak, hiszen nincs erre keretünk. Viszont,ha kapnánk egy hivatalos jelzést, akkor előre tudnánk vizet felfogni. Sokszor kértem én már ezt, most is szeretném kérni.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

A DRV Zrt. ügyfélszolgálata az egyik legszabályozottabban működő ügyfélszolgálat az országban. Minden egyes fogyasztói megkeresést számítógép rögzít. Visszakereshető. Azért nem szeretem, ha általánosságban beszélünk arról, hogy betelefonált valaki és vele nem úgy beszéltek, mert ennek így semmi értelme. Ennek akkor van értelme, ha azt mondjuk, hogy ez történt december 6-án 14 órakor, mert mi akkor visszakeressük azt a hívást és azt a kollégát aki esetleg nem megfelelően beszélt az ügyféllel, azt eltávolítjuk Ez ennyire egyszerű. Minden egyes hívás rögzítve van a rendszerben. Ezen kívül a rendszer rögzíti a megválaszolások idejét. 90 %-ban 15 másodpercen belül felvesszük a hívásokat. Az elveszett hívások száma az országos átlagot messze meghaladóan 1 % alatt van a DRV-nél. Ezek tények. Az ügyfélszolgálatos munkatársak az elvégzett munka arányában kapják a fizetésüket. Tehát ha nem úgy dolgozik, akkor nem kap annyi fizetést. Ezt általában nem sok cégnél vezetik be közszolgáltatók esetében. Amikor konkrét panasz van, azt akkor kell jelezni pontos adatokkal, fogyasztási hellyel és az kivizsgálható. Bármikor, mikor ilyen eset bebizonyosodik, hogy a panasz jogos, akkor az adott munkatársat szankcionáljuk.

Azzal, hogy eltűntünk, nem tudok mit kezdeni. A DRV Zrt.-nek 17 irodája van a működési területén. Ezek közül az egyik Barcson van. Nem tűntünk el. Jelen vagyunk több csatornán. Sőt növeltük az ügyintézési lehetőségeinket is: e-számla szolgáltatásunk van, interneten lehet ügyet intézni.

Tudjuk, hogy milyen a barcsi rendszernek az állapota. Ez egy közös felelősség. Ez tipikusan az a szolgáltatás, ami a tulajdonosnak, a víziközmű tulajdonosnak és a szolgáltatónak a közös felelőssége, az, hogy a lakosság számára megfelelő vizet biztosítson. Ehhez mindkét fél ugyan olyan mértékű hozzájárulása szükséges. Ha ez a szolgáltatónak a felelőssége, akkor egyet tehet, toldozza foltozza a rendszert és próbálja a technológiából kihozni a legjobbat. Ez történt az elmúlt években. Ez felületi megoldás. Ez csak az akut problémák kezelésére elég. Hosszú távú megoldást egy átfogó vízminőség javító program fog jelenteni. Amíg ez nem valósul meg, addig nincs az a szolgáltató, aki ebből a rendszerből ennél sokkal jobbat hozzon ki. Beépítettük a klórdioxid-adagoló berendezést. Azt látni kell, hogy ez a megváltozott technológia azt okozza, hogy a biofil a hálózat faláról leoldódik. Ez ürül most ki a rendszerből. Letisztítottuk mechanikailag a hálózatot és azt látjuk, hogy miután ez megvalósult, a panaszok a város azon részeiből kezdtek el érkezni, ahol nem valósult meg ez a hálózat mechanikai-tisztítás. Mi azt reméljük, hogy ha befejezzük a hálózat mechanikai-tisztítást, akkor ezek a panaszok jelentősen csökkeni fognak.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag az ülésről kiment, így a képviselő-testület részéről 10 fő volt jelen.

 

A hálózat mechanikai-tisztítás 10 millió forintos nagyságrend, melyet a DRV Zrt. vállalta, hogy a saját költségén fogja elvégezni.

A társasházak mérőeltéréseiről elmondható, hogy ez egy országos probléma. A szolgáltatás jellegéből fakad, abból, hogy a szolgáltatási pont hol helyezkedik el. Amíg ez a társasházak esetén a főmérő, addig nehéz ezzel valamit kezdeni. Hiszem mi más megoldás lehetne, mint, hogy a mellékmérőig megy a szolgáltatási pont. Ami a társasházak esetén jellemzően bent van a lakásban. Odáig terjedne a szolgáltató felelőssége: a fogyasztó lakásában. Ez nyilván nonszensz. Ebben a helyzetben marad, hogy a főmérőt kell hivatalosan jogszabály szerint az elszámolás alapjának tekinteni. Ez nem jó nekünk sem és a fogyasztóknak sem, hiszem a mérőeltérések rendkívül sok okra vezethetők vissza. Ezek közül az egyik az illegális vízvételezés. De lehet belső csőtörés, a mérőknek az eltérő indulási érzékenysége. Nem mért vízvételezési pontok vagy akár a nem egy időben való leolvasás. Természetesen figyelemmel kísérjük az erre vonatkozó szakmai megoldásokat is. Ilyen megoldás lehet a rádiójel-adós mérőknek a bevezetése, amivel több szolgáltató, közülük a DRV is próbálkozik. Azt látjuk, hogy ahol ez megtörténik, ott viszonylag jó megoldást kínál. Ez azt jelenti, hogy egy társasház esetében akár egy elhaladó járműből is leolvasható az összes mérőállomás eredménye, mind a mellékmérők, mind a főmérők. Azt látjuk, hogy ahol ilyen bevezetésre került, ott viszonylag jó arányban mérséklődtek ezek a problémák, illetve kiszűrhetők jó arányban akár belső csőtörések is. Ennek sajnos van egy olyan költségvonzata, amire elég nehéz forrásokat teremteni. Egy ilyen mérő beszerelése elérheti a 20 ezer Ft-ot is. Társasház esetében nem egy mérőről beszélünk, hiszen van, hogy több ágon megy fel a víz. Amennyiben egy lakóközösség vállalja ennek a bevezetési költségeit, akkor természetesen mi erre nyitottak vagyunk. Saját erőből is próbálunk és 1-2 ezer ilyen fogyasztási helyen már bevezettük.

Csőtörések tekintetében ez is mutatja ennek a rendszernek az állapotát. Úgy gondolom, hogy az elmúlt években a jogszabályi környezet, ami a szolgáltatás körül volt, az okozza azt a problémát, ami itt most csúcsosodik. Hiszen nem volt szabályozva, hogy a közműtulajdonosnak mennyit kell költeni a rendszerre. Ennek hiányában gyakorlatilag a víziközmű rendszerek felélése zajlott. Nemcsak itt, hanem Magyarországon mindenhol. December 23-án, azaz holnap elképzelhető, hogy elfogadják a víziközmű törvényt, és reményeink szerint ez pontot tesz ennek a szabályozatlan helyzetnek a végére. Jövőre valószínű, hogy a közműtulajdonosok számára előírás lesz, hogy ezeknek a rendszereknek az amortizációja beépítésre kerüljön a fogyasztói árakba. Hosszú távú fejlesztési programokat kell készíteniük, aminek a betartását egy arra hivatott hatóság fogja ellenőrizni. Remélhetőleg meg fogja szüntetni azt az állapotot, hogy a tulajdonost és a szolgáltatót ellenérdekű félként ülteti egy asztalhoz. Holott nem ennek kéne lennie, hiszen mindkét félnek ugyanaz a célja, hogy egészséges ivóvizet biztosítsunk a lakosságnak.

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag az ülésre visszajött, így a képviselő-testület részéről 11 fő volt jelen.

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

A Drávából nyert víznek a további taglalását kérem. Nem kaptam válaszokat még most sem. A viselkedés, hozzáállás nem győzött meg arról igazgató úr, hogy partner akar lenni. Én egy vagyok csak a képviselő-testületből.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Tudom, hogy Henger János képviselő úrnak nem a szíve csücske a DRV. Ezt már az elmúlt években megszokta. De had reagáljak akkor.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Ezt visszautasítom. A vízmű-társulatnál igazgatósági tag voltam a kezdetek óta. A szennyvíztársulatot végigcsináltattam a szennyvíztársulat igazgatósági tagjaként. A városnál dolgoztam 18 évig, a műszaki ágazatnak az egyik vezetőjeként. Tehát abszolút felelősséget érzek ezért és a szolgáltatásért is.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag az ülésről kiment, így a képviselő-testület részéről 10 fő volt jelen.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Azt hiszem nem érdemes válaszolni, mert olyan a hangulat melyet nem érdemes fokozni. Úgy érzem, hogy ez személyes kérdésbe fog torkollni.

 

 

Szalai Balázs képviselő-testületi tag:

 

A zöld számok publikálását kellene megoldani valahogy.

A táblázat elég nagy magabiztosságról árulkodik.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag:

 

Volt egy kérésem, hogy a végvezetékeken lévő intézmények kapjanak jelzést mosatás előtt, hogy tudjanak rá felkészülni. Erre szeretnék választ kapni.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Úgy gondolom, hogy erre nem is kell választ adni, mert ez elvárható a szolgáltatótól.

 

 

 

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Kellemetlen a helyzet. Henger János képviselő úr biztos ért ehhez a vízhez, én nem. Ezt az állapotot fel kell oldani, ez így nem maradhat. Én Henger János képviselő úrnak hiszek. Abban ő tevékenyen részt vett, hogy itt ilyen vízrendszer van. Ez a mostani állapot nagyon zavaró számomra.

 

 

Racsek József alpolgármester:

 

A vízművünk már elérte a felnőtt kort. Durván 40 éve, hogy Barcson vezetékes vízhez lehet jutni. Ha megnézzük a táblázatot akkor látjuk,hogy Barcs Városában 95 % körülbelül az aszbeszt cement csővezeték. A minőségi hibák jelentős része azon kívül, hogy a kútból milyen vizet lehet kivenni, az a hálózatnak az állapotának következménye. Ha visszamegyünk arra, hogy a korábbi koncessziós díj összegét nekünk vissza kellett volna forgatni a városi hálózat javításra. Ez nem történt meg. Ennek egyik következménye a gyakori meghibásodás. Valamilyen szinten egy időzített bombán is ülhetünk akár. Ezek a vezetékszakaszok a vízmű korai időszakában nagymértékben kiépültek. Tehát nem véletlen a 95 %. Ha ezzel nem kezdünk el komolyan foglakozni, akkor viszont számolhatunk azzal, hogy akár naponta valahol vezetékhiba lehet. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nekünk sokkal komolyabban kellene ezzel foglalkozni, mint tulajdonosnak.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag az ülésre visszajött, így a képviselő-testület részéről 11 fő volt jelen.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Azt látni kell, hogy ha egy fennálló problémát úgy akarunk megoldani, hogy egymásra mutogatunk azzal szerintem nem jutunk előre. Azt tudom mondani, hogy Henger János képviselő úrnak és kérésre tételesen meg tudjuk adni azt, amit elvégeztünk az elmúlt évben. Úgy, hogy ezzel még nem számoltunk el, tehát lehet azt mondani, hogy megelőlegeztük ezt az összeget. Ez bruttó 70 millió Ft-ot meghaladó összeg, amiből a vízbázis kutatást a DRV Zrt. saját költségén vállalta pontosan azért, hogy hosszú távon együtt tudjunk működni és egy jó vízbázis létesüljön Barcson. Ez önmagában bruttó 35 millió Ft. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a lakossági panaszokat kezeljük. A tájékoztatási tevékenységünket is próbáltuk intenzívebbé tenni ebben az évben. Lehet, hogy még mindig nem elég intenzív és akkor nyitottak vagyunk arra, hogy még több helyen hirdessünk, akár szórólapozzunk és tájékoztassuk a lakókat. Zöld számainkat mindenhol próbáljuk publikálni. Már az is ebbe az irányba volt egy lépés, hogy egy számon érhető el a DRV, hogy ne kelljen több számot keresni. Mi mint szolgáltatók mindent megteszünk, hogy ezeket a problémákat orvosoljuk. Azt is látni kell, hogy adottak a keretek amiben mi mozogni tudunk. Ilyen rendszerrel annyit tudunk tenni, hogy a szükséges technológiai beavatkozásokat megtesszük és teszünk lépéseket a hosszú távú problémamegoldás irányába is.

 

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Kérem a lakosságot, hogy ha valaki bejelentést tesz és a bejelentése elintézési módjával nem ért egyet, akkor azt kérem, hogy mielőtt hozzánk jönnének a panaszaikkal, írják föl, hogy mikor történt, hány óra hány perckor és mivel azok a kollégák bemutatkoznak, kivel beszéltek. Ezek után már direktbe tudunk jelezni, hogy milyen problémáról volt szó. Ehhez az is kell, hogy a lakosság próbálja meg a rendszert arra használni, amire kitalálták.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Itt a legtöbb probléma amit látok, hogy volt 87 bejelentés, ami a rendszerbe eljutott úgy, ahogy kell. Ha Henger János képviselő urat hallgatjuk, akkor sokkal több panaszról van szó. Tehát a bejelentések nem oda kerülnek ahova kellene. Például egy DRV-s dolgozónak mondanak valamit, és ő elfelejti megcsinálni. Ezért ezt a dolgozót, hogy felelősségre lehet-e vonni azt nem tudom, de úgy gondolom, hogy nem. Azt kérem, hogy a DRV azt propagálja, hogy miként megy a bejelentés. Hogy jut el odáig az a probléma, hogy a megoldást meg fogják tenni. Nem elfogadható, hogy bárhol több napig folyjon a víz. Ez valószínű az a dolog, hogy nem jut el a bejelentés oda, ahol a megoldást meg tudják tenni.

A zöld szám nagyon sok helyen fönn van. Ez is az ügyfélszolgálathoz tartozik. Ha az eddigi megoldások kevésnek bizonyultak, akkor a médiában is szerintem legyen meghirdetve. Az itt bejelentett dolgok visszakereshetők.

Szemere Márta képviselő asszony által felvetett dolgok kapcsán azt kérem Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző asszonytól, hogy mikor megkaptuk az erről szóló értesítéseket, Hartmann János ügyintéző értesítse ki az intézményeinket. Legalább két nappal előtte kérjük az értesítést. Az értesítéseket a lakosság megkapta amikor a mosatások mentek. Ilyen zárt végű utca 6-7 van még.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Húszon fölül van. Az egyeztetés után két hónappal kaptuk meg az emlékeztetőt.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Én 6-7-ről tudok. Tisztázni kell. Ez pénz kérdése. Ki vállalja, mit vállalunk. Egy időben azt mondták, hogy meg van csinálva és maradt a dolog. Ez egy műszaki probléma melyhez a város pénzt most nem tud biztosítani.

Mindenki tudja, hogy ez a rendszer eternites, nagyon régi. A büdös víz probléma az új tisztító rendszer beindításából adódott.

Egészségügyi szempontból a víz mindig jó volt.

Van egy vízminőség javító program, melyben keressük azt a helyet és meg is találtuk, ahol parti szűrésű kútból tudjuk olcsóbban és kevesebb szennyező anyaggal kivenni a vizet. Tavasszal ki lesz írva a pályázat. Elkészülnek a tervek. Elindul a megvalósítása, és a Drávából próbálnak vizet venni.

Az új rendszernél is lesznek hibák. Ahol műszaki dolgot üzemeltetünk, ott hibák lesznek.

Azt kérem a szolgáltatótól, hogy a lakossághoz hozza vissza a szolgáltatást. A tájékoztatásban mi is felajánljuk a partnerségünket és mi is tájékoztatjuk a lakosságot. A műszaki dolgokon kívül a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a lakossághoz nem jut el az az információ, és a lakosság nem úgy használja ahogy kell.

A technikai részhez figyeljük, hogy mikor tudunk rá pénzt szerezni. Komoly javulás akkor várható, ha a csőrendszert is olyan állapotba tudjuk hozni, hogy kezelni lehessen.

Keressük meg azokat a lehetőségeket mindkét fél részéről, hogy jobb szolgáltatást tudjunk adni. Ez mindenki érdeke.

A víziközmű törvény nagy valószínűséggel holnapi nap folyamán fog megszületni, amely szabályozza a rendszerek nagyságát, azt, hogy ki csinálhat ilyet.

 

A Képviselő-testület – 7 igen, 2 ellenszavazattal és 2 tartózkodás mellett – a következő határozatot hozta:

 

253/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete a víziközmű közszolgáltatási szerződés végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadta.

 

 

7./     Tájékoztató a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által 2012. évre elszámolható vízterhelési díj mértékéről

       Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Kérdés:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

586.900 m3 tervezett mennyiséget mivel tudja igazolni a DRV?

 

 

Válasz:

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Ezt a számlázott tényértékesítéssel.

 

Hozzászólások:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Egyrészt tervezetről beszélünk, ami még nem lehet számlázott.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Valószínű, hogy ez a következő évi tervezett, ami az előző évi számlázottan alapul.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Akkor nem számlázott.

 

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Tehát azt jelenti, hogy nettó 8 Ft-tal fog csökkeni a víz díja.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Igen. A jövő évi vízdíj 8 Ft-tal csökken, tehát az idei évivel megegyező.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

254/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által 2012. évre elszámolható vízterhelési díj mértékéről szóló tájékoztatót elfogadta.

 

 

8./     Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáról és a fizetendő díjakról szóló 21/2004. (IV.30.) számú rendelet módosításáról

     Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és kiegészítő anyagkéréssel javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólás:

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Nagyon látszik, hogy az ivóvízzel vannak problémák, hiszen így az üzemeltetési költségek is magasabbak. A szennyvíz díja átlagosan a térségben nem mondható kiugrónak. A második javaslatunkban azt javasoltuk, hogy idén nem emelünk díjakat. A szolgáltatás színvonalát nem csökkentettük, sőt viszonylag nagy összegeket fordítottunk arra, hogy ezt az ivóvízminőséget javítsuk. A jövőben is partnerként kívánunk hozzáállni a településhez és a fejlesztésekhez.

 

 

Kérdés:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Kapott-e az Igazgató úr a bizottsági ülésről tájékoztatót?

 

 

Válasz:

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Szóbeli tájékoztatást kaptam. Elnézést kérek, hogy nem tudtam megjelenni. 300 településünk van, és helyt kell állnom máshol is. Kolleganőm jelen volt. Igyekeztem a legfontosabb eseményen, tehát a testületi ülésen itt lenni.

 

 

Hozzászólások:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Ha igen, akkor miért nem kaptuk meg a számításban ellenőrizhetetlen ivóvíz üzemeltetés külön szerződésben, szennyvíz gesztorszerződésben, ivóvíz üzemeltetés más szolgáltatónál a rendszerbe beérkező vizek mennyiségét?

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Mire gondol Képviselő úr? A termelt vízre és a tisztított vízre?

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Ami itt számításba van véve, mert a szennyvíznél már számításba van véve, de nem tudjuk, hogy mennyit használnak el.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Ezt nem pontosan értem.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Jó. Köszönöm szépen.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Én azt látom, hogy volt egy levelezés a kolleganőm és Ön között, amiben úgy látom, hogy megválaszolásra kerültek a kérdések.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Ez ügyben múlt hét óta?

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Most had ne vegyem elő.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Nem kaptam levelet.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

A levelezésben a pótlólagos kérdések megválaszolásra kerültek.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Én nem kaptam válaszokat urak.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Az említett kolléganő tőlünk kérte Henger János Képviselő úr e-mail címét.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Két napja telefonszakadás miatt nincs e-mailem.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Ez a múlt héten volt.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Nincs e-mailem.

 

 

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Nekem van egy e-mailezés kinyomtatva, de nem hiszem, hogy el kellene mennünk ebbe az irányba.

A termelt víz mennyisége és a tisztított víz mennyisége teljesen publikus adat az önkormányzat felé. Ezt meg tudjuk adni.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Itt van egy sajnálatos tény, hogy Henger János e-mail címe nem működött. Oda az anyag el lett küldve, de nem kapta meg.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Most visszamenőleg két napja nincs. Ma és tegnap nem volt. Tegnapig nem érkezett. Nem érdekes.

 

 

Kollár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója:

 

Amennyiben ez a mi technikai problémánk volt, akkor ezt nyilván pótoljuk.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Ezek az adatok a napirendi pontot nem módosítják.

A vízdíj Barcson nem emelkedik.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2011. (XII.30.) rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáról és a fizetendő díjakról szóló 21/2004. (IV.30.) számú rendelet módosításáról

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

9./     Tájékoztató a 2011. évi temető üzemeltetési feladatok ellátásáról

Előadó: Szalai és Társa Bt. képviselője

 

Szalai Balázs képviselő-testületi tag a napirendi pont tárgyalásában képviselői minőségében nem vesz részt, mert a Szalai és Társa Bt. képviselőjeként jár el megbízólevél alapján.

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Kérdés:

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag:

 

Az anyag részletes jó anyag. A minőséggel a város meg van elégedve.

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző asszonyhoz szeretnék egy kérdést feltenni. Ebben az anyagban benne van, hogy ebben az évben 116 fő hunyt el. Tehát ennyi a temetések száma. Engem az érdekelne, hogy állnak most Barcson a demográfiai adatok? Mennyi volt a születések száma?

 

 

Válasz:

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

A következő ülésre tájékoztatásul az adatokat behozzuk.

 

 

Hozzászólások:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

A Somogytarnócai Részönkormányzat ülésén megtárgyalta az előterjesztést és kérték, hogy a Társaságnak mondjunk köszönetet, amely már részben elhangzott, mert a tájékoztató évében komoly előremozdulás történt az amúgy is szép és rendezett temetői állapotokhoz képest. Urnahelyeket alakítottak ki, amely hosszú éveken át kérése volt a településrésznek. Ehhez igazodóan parkosítottak és a síremlékek rongálási veszélyét megszüntették a fák gondozásával, amihez a Városgazdálkodás és a Tűzoltóság segítséget adtak. Ezt szintén köszönjük.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Egy probléma van, a pálfalusi temető WC-je. Egyet értek a lakók azon irányú kezdeményezésével, hogy az a nyilvános WC nem jó helyen van. Ezt valamilyen módon meg kellene oldani.

Arra térjen ki, lássa a lakosság, hogy milyen gondot okoz, ha a temetés nem a szabályos keretek között zajlik. Ezáltal a Bt. bevétele kevesebb, mint amennyit kalkulálunk.

 

Szalai Balázs Szalai és Társa Bt. képviselője:

 

A pálfalusi WC-nek gyakorlatilag mi az üzemeltetői vagyunk. Ez a városnak volt a beruházása. Ezt a város főépítészének tervei alapján a város készíttette oda. Ezt át kellene tervezni vagy át kellene gondolni, hogy hova lehetne áthelyezni. Beton alapra lett a mobil WC felállítva. Ennek az áthelyezését a mi fejlesztéseink nem fedeznék. Átvállaltunk olyat is, hogy urnafal állítás. A Városgazdálkodásnak, ha lesz esetleg olyan pályázati lehetősége, hogy szakmunkást tudnak felvenni, ezt közel önköltségi alapon megoldhatnák.

Több esetben van olyan, hogy a hozzátartozók a törvény adta lehetőségek szerint hazaviszik a hozzátartozók urnáit. Majd később valamilyen úton módon mégiscsak kikerül a temetőbe. Ezzel egyrészt a teljes nyilvántartást felborítják, mert a nyilvántartásban és a temetőkönyvben ez már nem fog szerepelni. Másrészt a temető üzemeltetésére fordítható költségeket spórolnak meg ezzel.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Milyen szankciókat von maga után az, ha valaki az előzőleg hazavitt urnákat önkényesen elhelyezi a temetőben? Itt egy önkényes temetés történik még akkor is, ha a saját sírjába is teszi.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Itt mindenféle tekintetben kegyeleti jogok sérülnek, és igazából akkor lesz a probléma, amikor a megváltott sírhelynek lejár a megváltási ideje. Akkor nyilván egy ilyen illegális rátemetés nem jelentkezik, és előfordulhat az, hogy még nem lejárt hamvak vannak a lejárt megváltási díjnál. Ez majd akkor a családtagok számára egy nagyon nehezen feldolgozható dolog lesz. A pénztelenség és a szegénység az, ami erre viszi az embereket. Szakmai berkekben ez már 8-10 éve téma. Én láttam olyan törvénytervezetet is, ami végül lekerült az előkészítés szakaszán, hogy a hamvak hazavitelének is meglesz a jogszabályi feltételrendszere és az adott lakásnál kell majd vizsgálni, hogy a kegyeleti jogoknak megfelelően kerül elhelyezésre az urna. Jelenlegi tudásom szerint ez még nincs abban a stádiumban, hogy elfogadás előtt állna.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Valóban egy szabályozatlan terület. A temetkezési törvény változni fog, és ez abban már benne lesz. Vagy úgy, hogy egy kegyeleti hely kijelölése lesz ott, ahol hazaviszik, és a nyilvántartás vezetésében is rendezni kell. Jogilag teljesen rendbe kell tenni. Azt kérem, hogy mindenki legálisan járjon el.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

255/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete a 2011. évi temető üzemeltetési feladatok ellátásáról szóló tájékoztatót elfogadta.

 

 

10./   A temető üzemeltetésével kapcsolatos ellenőrzések 2011. évi tapasztalatai

         Előadó: Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

 

Szalai Balázs képviselő-testületi tag a napirendi pont tárgyalásában képviselői minőségében nem vesz részt, mert a Szalai és Társa Bt. képviselőjeként jár el megbízólevél alapján.

 

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

256/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában lévő temetők üzemeltetésének ellenőrzéséről szóló beszámolóval egyetértett, azt elfogadta. Az üzemeltetést végző Szalai és Társa Temetkezési, Kereskedelmi és Szolgáltató BT. dolgozóinak megköszöni a 2011. évben végzett folyamatosan jó színvonalú munkáját.

 

Felelős:     Balázsné Dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző a határozat közléséért

Határidő:  értelem szerint

 

 

11./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendelete a temetőkről és a temetkezésről szóló 27/2004.(IV.30.) számú rendelet módosításáról

     Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Szalai Balázs képviselő-testületi tag a napirendi pont tárgyalásában képviselői minőségében nem vesz részt, mert a Szalai és Társa Bt. képviselőjeként jár el megbízólevél alapján.

 

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2011. (XII.30.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről szóló 27/2004.(IV.30.) számú rendelet módosításáról

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

Karvalics Ottó polgármester köszönetét fejezte ki a Szalai és Társa Bt.-nek a magas színvonalú munkájáért.

 

 

12./   Beszámoló a Barcsi Szociális Központ 2009-2010. évi tevékenységéről

         Előadó: Varga Ilona intézményvezető

 

Pintér Istvánné és Tormáné Ivánfi Irén belső ellenőrök jelen voltak a napirendi pont tárgyalásakor.

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Szemere Márta, az Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottság tagja:

 

Az Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag az alábbi bejelentést tette:

 

Személyes érintettség okán nem kívánok részt venni a napirendi pont szavazásában.

 

 

A Képviselő-testület – 7 igen szavazattal és 4 tartózkodás mellett – a következő határozatot hozta:

 

257/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete Henger János képviselő-testületi tagot kizárta a 2011. december 22-én tárgyalásra kerülő Barcsi Szociális Központról szóló napirendi pontok döntéshozatalából.

 

 

Hozzászólások:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Még nem tudják talán sokan, hogy miért nem akarok részt venni a szavazásban. Három funkcióban veszek részt. Magam számára legfontosabb a személyes kötődés. Emiatt kértem, azt, hogy nem. Köszönöm a többség megértő véleményét. Pont azért mert három minőségben vagyok érintett az ügyben, elég széleskörű információkkal rendelkezem a működés egészét és részleteit tekintve is. A működés kapcsán őszintén kérem az igazgató asszonyt, hogy a működés során a fórumrendszereket alakítsa oly módon, hogy azok tárgyilagos, tényszerű, témafeltáró és témamegoldó végeredménnyel tudjanak döntést, javaslatot hozni az intézményvezetés számára. Kérem, hogy a dokumentációikban a pontos, a magyar nyelvi szabályoknak megfelelő fogalomhasználattal tegye egyértelművé az intézmény akaratát, és a házirenddel érintettek viselkedési normáit. Kérem a készpénzkezelés javítására, kiváltására irányuló javaslatok kidolgozását, valamilyen rövid határidőn belül.

Külön az alapítvány működése, amiért szóvá teszek. A 2011. évi SZJA bevallások időpontjában igyekeztem a megadott telefonszámon és teljesen tudatosan nem személyesen elérni az alapítványt. A vonal másik végén két hónapon keresztül nem volt felvevő ember. Most a napirendi pont tárgyalására készülve ismét tettem kísérletet, és ismét nem sikerült elérni. Közben az ember kapott meghívókat az intézménytől és az alapítványtól. Én furcsállom és ennek tisztázását kérem az igazgató asszonytól, hogy az alapítvány nevében is szervezett és meghívóval alátámasztott rendezvényeknél az alapítvány vezetőjének az aláírása is szerepeljen. Névtelen, anoním és csak az igazgató asszony aláírásával jönnek ki intézményi és alapítványi közös rendezvényre meghívók. Ez nem teljesen konform az én értékítéletem szerint.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Bizottsági ülésen már kifogásoltam a gazdálkodásra vonatkozó konkrét számokat. Úgy ítéltem meg, hogy azért nem szerepelnek, mert a gazdálkodásnak nincs gondja. Remélem jövőre, amikor a 2011. évet értékeljük, akkor nem az lesz benne, hogy miért nem. Hanem az, hogy amit vállaltunk azt teljesítettük.

Munkájukhoz jó egészséget kívánok, mert amit tesznek az nem kis feladat.

 

 

 

Varga Ilona intézményvezető:

 

Tisztelt képviselő úr köszönjük az észrevételeit. Mindképpen törekedni fogunk arra, hogy a fórumokon, amelyek információkat közöl az intézményvezetés felé, tárgyilagos legyen. Erről nyilvánvalóan dokumentumokat is fogunk tudni készíteni. Az intézmény életét szabályozó dokumentumok, illetve értesítések, amelyekkel próbáljuk egyértelművé tenni az intézményben folyó ellátást, illetve szabályozni az együttélést és egyebeket. Gondolok itt a házirendre, átdolgozásra fog kerülni mindenképpen, hiszen folyamatban van a férőhelyeknek az emelt szintről az átlagos férőhellyé való minősítése. Ez magával hozza a házirend módosítását. Itt akkor lehetőségünk lesz arra, hogy pontosítsuk a fogalmakat és a rendelkezéseket. Magyar kifejezéseket fogunk használni, amennyiben erre van lehetőség.

A készpénzkezelés szabályzatát a képviselő-testület fogadta el 2010. március elején az SZMSZ részeként. Ahogy az előbb említettem a férőhely átminősítésnél szükség lesz az SZMSZ és a házirend módosítására. A készpénzkezelési szabályzatot is akkor sokkal megfelelőbbé lehet majd tenni. Fogom kérni Henger János képviselő úr segítségét ebben a tárgykörben, amikor ezt elkészítjük.

A telefonszám, amit képviselő úr nem tudott elérni, annak az lehet az oka, hogy amikor ez az alapítvány létrejött, akkor az intézményünknek még más volt a telefonszáma, és ez az alapítvány fejlécén nem került átvezetésre. Ennek utána fogok nézni. Ez a telefonszám megegyezik a Szociális Központ telefonszámával, mely elképzelhető, hogy most nem ugyan az.

Az aláírásnál azt a hibát követtük el, hogy én, mint a Szociális Központ intézményvezetője egyben az alapítvány kuratóriumának az elnöke is vagyok, és ez nem szerepel azon a meghívón, csak az, hogy Varga Ilona Szociális Központ vezető. Mellé fogjuk tenni, hogy egyben kuratóriumi elnök is.

A beszámolónkban nem szokott szerepelni a költségvetés számadata általában. De természetesen ez publikus. 2011. év költségvetés elkészítésekor a fenntartónak volt egy kérése illetve elvárása az intézmény működésével és gazdálkodásával kapcsolatban. Ezt a Szociális Központ a legmesszemenőkig igyekezett szem előtt tartani a gazdálkodásra való tekintettel. Ha a számokról is kell beszélnem, akkor azt úgy próbálom érzékeltetni, hogy a 2009. év végén keletkezett beszállítói tartozásunk, amit áthoztunk a 2010. évre és belekerült a 2011. évi költségvetésünkbe is, nem nőtt hanem csökkent, az idei év igen szigorú költségvetése ellenére.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Az intézmény érti, hogy komoly bajban van a város, és azokat az elvárásokat próbálják tartani, amelyeket irányukban megfogalmaztunk. A beszállítói tartozás-állomány nem nőtt. Köszönöm a munkájukat. Azt kérem, hogy Henger János képviselő urat vonják be, ne csak a pénzügyi szabályzat kidolgozásába, hanem minden szabályzat átdolgozásába is. Úgy kerüljön megfogalmazásra, hogy az idős emberek is értsék.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

258/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete a Barcsi Szociális Központ 2009-2010. évi tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadta.

Felelős: Karvalics Ottó, a határozat közléséért

Határidő: értelem szerint


13./   Kivonat a Barcsi Szociális Központ utóellenőrzési jelentéséből

     Előadó: Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

 

Pintér Istvánné és Tormáné Ivánfi Irén belső ellenőrök jelen voltak a napirendi pont tárgyalásakor.

 

 

Bizottsági vélemények:

 

Szemere Márta, az Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottság tagja:

 

Az Egészségügyi, Szociálpolitikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólások:

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Látható az előterjesztésből, hogy ha szakmailag megalapozottan, a gazdaságosságot figyelembe véve, lehet költségeket csökkenteni az intézményen belül. Konkrétan az étkezésről beszélek. Odafigyeléssel kevesebb pénzért is megoldható sok esetben a feladat. Aki az alapanyag beszerzéssel foglalkozik, időszakonként nem árt felfrissíteni azt a beosztást, mert ezáltal esetlegesen a vadhajtásokat lehet nyesegetni. Más intézménynek is ahol konyha van javaslom, hogy a különböző porok alkalmazása az egyik oldalról többe is kerül, másik oldalról pedig nem olyan a minősége. A konyhán a létszám a meghatározó.

Ezt a tevékenységet jól csinálják.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Az intézmény érti amit kértünk tőle. A személyi feltételek megteremtése is fontos. Úgy tudom, hogy a nagy fluktuáció a konyhán megszűnt. A személyi és a tárgyi feltételek összehangolása ezt eredményezte.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

259/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Barcsi Szociális Központ pénzügyi, szabályszerűségi utóellenőrzéséről szóló jelentést elfogadta.

Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért

Határidő: értelem szerint

 

 

14./   A Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Előadó: Veszner Ádámné igazgató

 

Bizottsági vélemények:

 

Vekkeli Józsefné tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

260/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 1.Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete az előterjesztés 1. mellékletét képező, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását jóváhagyta.

2.Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendelte a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosításokkal történő egységes szerkezetbe való foglalását, valamint a hatályos jogszabályok szerint annak nyilvánosságra hozatalát.

 

Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért

            Veszner Ádámné igazgató a határozat végrehajtásáért

Határidő: 2011. december 31.

 

 

15./   Barcs Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésében általános gazdálkodási tartalék növelése

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

261/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete az általános gazdálkodási tartalékát növelte az ÖNHIKI második fordulójában kapott 75.000 eFt támogatással, valamint az 65.143 eFt likvid hitel előirányzat növelésével.

 

Felelős:          Karvalics Ottó polgármester

Határidő:       értelem szerint          

 

16./   A Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények 2011. évi költségvetésének módosítása

Előadó: Csonka Zoltán általános igazgatóhelyettes

 

Bizottsági vélemények:

 

Vekkeli Józsefné tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Kérdés:

 

Ander István képviselő-testületi tag:

 

A határozati javaslatban Kincsei János igazgató a végrehajtásért felelős. Meggyőződésem, hogy őt ezért nem lehet felelőssé tenni.

 

 

Válasz:

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Teljesen korrekt a felvetés. A bizottsági anyag készítésénél még jogviszonyban állt, de a határozatban az úgy lesz helyes, hogy Csonka Zoltán általános igazgatóhelyettes a felelős.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

262/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

1. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények előirányzat átcsoportosítási kérelmét az alábbiak szerint jóváhagyta:

A Barcsi Nevelési és Oktatási intézmények működési célra átvett pénzeszköz előirányzata 23 240 ezer Ft-tal, felhalmozási célra átvett pénzeszköz előirányzata 224 ezer Ft-tal nő.

Kiadási oldalon a személyi juttatások előirányzata 16 917 ezer Ft-tal, a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata 4 001 ezer Ft-tal, az ellátottak pénzbeli juttatásai előirányzata 6 408 ezer Ft-tal, a felhalmozási kiadások előirányzata 224 ezer Ft-tal növekszik, a dologi kiadások előirányzata 4 086 ezer Ft-tal csökken.  

 

Felelős: Karvalics Ottó Polgármester a határozat közléséért

            Csonka Zoltán mb. igazgató a határozat végrehajtásáért

Határidő: értelem szerint

 

2. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények pótelőirányzat igénylési kérelmét az alábbiak szerint jóváhagyta:

A Barcsi Nevelési és Oktatási intézmények intézményfinanszírozás előirányzata 132 643 ezer Ft-tal nő, saját bevételi előirányzata 35 748 ezer Ft-tal csökken.

Kiadási oldalon a személyi juttatások előirányzata 8 414 ezer Ft-tal, a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata 2 828 ezer Ft-tal, a dologi kiadások előirányzata 85 653 ezer Ft-tal nő.

A 132 643 ezer Ft–t a költségvetés általános gazdálkodási tartalékának terhére biztosítja.

  

Felelős: Karvalics Ottó Polgármester a határozat közléséért

            Csonka Zoltán mb. igazgató a határozat végrehajtásáért

Határidő: értelem szerint

 


17./   A Szivárvány EGYMI 2011. évi pótelőirányzat iránti kérelme

Előadó: Szemere Márta igazgató

 

Bizottsági vélemények:

 

Vekkeli Józsefné tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Kérdések:

 

Ander István képviselő-testületi tag:

 

Miért jelent 5 millió Ft kiesést a leírtakkal kapcsolatban, ha nem végeztek munkát, hiszen máshol vannak azok a gyerekek, akiket kezeltek?

 

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Felmerült a bizottsági ülésen és a gazdasági vezetőhöz szegeztem kérdésem, hogy hogyan lehetséges, hogy egy intézmény a költségvetés készítésekor nem tudja, hogy mennyi a kivezetett szállítói számlák összege?

 

 

Válaszok:

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

A költségvetés tárgyalásakor mi számítottunk az összes diszlexiás gyerek ellátására. Ezért a normatíva igényünket is valamennyi gyermekre megigényeltük, azaz 7,6 millió Ft-ot. Március elsejétől az Arany János és a Deák Ferenc Általános Iskolában tanuló diszlexiás gyerekek terápiája átkerült abba a két intézménybe. Tehát nekünk ez létszámleépítést okozott. Illetve a részarányos 5 millió Ft normatívája nem hozzánk lett elszámolva, hanem a BNI-hez lett átkönyvelve. Tehát a város megkapta ezt az összeget csak nem a Szivárványnál jelentkezett, hanem a BNI-nél. A két fő leépítésével plusz költségek is felmerültek, a végkielégítés és egyéb.

A második kérdéssel kapcsolatban már többször jeleztem és a képviselő-testület informális és nem informális megbeszélésén is szó volt arról, hogy a régi BNI vezetésétől nem kaptunk negyedévente és félévente megfelelő számadatokat. Sajnálatos módon február 15-tel a törvény szerint el kell fogadni a költségvetést. Március közepén tudtuk meg ezt az adatot. Nekünk is nagy meglepetést okozott. Le kellett azt írni, hogy nekünk ezt a pénzt ki kell gazdálkodni. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy kigazdálkodjuk. A 3,5 millió Ft, ami az anyagban nem szerepel, azt is ki kellett gazdálkodnunk a konyhára ugyan így. A költségvetés elfogadása után a mi költségvetésünkből 3,5 millió Ft-ot átkönyveltek a BNI-hez. Ez is egy szóbeli megállapodás volt. Azóta sem kapott a Szivárvány levelet ezeknek az átkönyvelésével kapcsolatosan. A BNI jelenlegi vezetőjével és gazdasági vezetőjével ezt megbeszéltük. Most már korrekt adatokat kapunk, nagyon jó az együttműködésünk, és szerettük volna úgy leírni az összegeket, hogy a 2012. évi költségvetés tárgyalásakor tényleg tiszta lappal indulhassunk.

A 6,7 millió Ft normatíva lemondás a mi sarunk. Az történt, hogy egy más típusú nyomtatványt kellett kitölteni. Sajnos az ellenőrök vették észre, hogy amit tavaly és tavaly előtt fel tudunk normatívát használni a kollégiumi gyerekek étkeztetésére, azt idén nem engedték. A 80 kollégista gyereket ki kellett vennünk az étkező gyerekeknek a listájából, mert volt egy olyan háttérjogszabály, ami ezt előírta. Ezt nem vettük észre. De mindent megtettünk annak érdekében, hogy a közel 20 millió Ft-ot ledolgozzuk. A 7,5 millió Ft-ot tisztelettel kérjük, hogy nullával zárhassuk az évet. 19 éve vagyok ennek az intézménynek a vezetője és még soha nem kértünk pótelőirányzatot. Most az objektív történetek ezt hozták. Nagyon sajnáljuk.

 

 

Hozzászólások:

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Ezt úgy értelmezem, hogy idei költségvetés készítésénél ilyen hiba már nem fordul elő. Ezekkel az adatokkal tudunk majd számolni, és az új BNI vezetésétől meg fogják kapni az adatokat.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

Meg is beszéltük már a BNI jelenlegi vezetőjével, hogy nagyon oda fogunk figyelni arra, hogy minden oda legyen lekönyvelve, ahol a helye van. Olyan költségvetés elkészítésén dolgozunk már, hogy még véletlenül se fordulhassanak elő ilyen hibák. Ha az ember hibázik elnézést kér, de remélem, hogy nem fog ilyesmire sor kerülni.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

2010. őszén az önkormányzatnak lehetősége volt, hogy az intézmények fenntartásáról nyilatkozzon. Akkor szó volt arról, hogy esetleg a Múzeum és a Szivárvány EGYMI megyei fenntartás alá kerül. Akkor Szemere Márta igazgató asszony azt mondta, hogy a Szivárvány EGYMI a normatív támogatáson felül önkormányzati támogatást nem igényelne, tudják működtetni az intézményt. Látszik, hogy nem tudják. A számokból látható, hogy nem tudják. Az egy más kérdés, hogy véleményem szerint, valamilyen mulasztás is történt, hogy a szabálytalanul leigényelt normatívát vissza kellett fizetni. Nehezen lehet megmagyarázni, hogy más nyomtatvány volt.

A 2010-ben ki nem fizetett számlák nagyságában 2011-ben is átmegyünk 2012-re. Ha ez így van, akkor hogy lesz a 2012-es költségvetés? Egyik oldalon kétségesnek tartom a Szivárvány EGYMI 2012-es gazdálkodását. Összességében sem a gimnáziumnál nem kértem szót mert itt akartam elmondani, hogy ezekkel a módosításokkal akkor értek egyet, ha valamilyen vizsgálat történik, és ha valamilyen mulasztás volt, akkor történjen felelősségre vonás. Az nem mehet, hogy itt mennek a milliók és a lakosságra pedig kivetjük az adókat.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

Egészségügyi okok miatt nem voltam jelen a bizottsági ülésen. A kollégáim képviselték az intézményt. Továbbították azokat a felvetéseket amelyekre itt most a képviselő társam utalt. Hosszú éveken keresztül a sérült gyermekek normatívája annyi volt, hogy nem is használtuk fel. Amikor lehetőségünk volt, 10-20 millió Ft-ot átadtunk olyan célokra, ahol kellett a pénz. A szoros gazdálkodást mindig komolyan vettük. Eddig még nem volt szüksége az intézménynek pótelőirányzatra.

Azt kérem, hogy ne keverjük össze az ingatlanadót a sérült gyereke ellátásával. Pár millió Ft-tal ne ziláljuk szét az intézményben folyó munkát. A város nem kapott kevesebb pénzt, csak a BNI-hez került átkönyvelve egyrészt 3,5 millió Ft a konyhára másrészt 5 millió Ft a diszlexiások ellátására. Ez 8,5 millió Ft. Mi pedig 7,5 millió Ft-ot voltunk kénytelenek leírni.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Nagyon kellemetlen dolog, amikor a gyermekekre hivatkoznak. A Szivárvány EGYMI szakmai munkáját megítélni nem tudom, nem értek hozzá.

A költségvetés készítésekor azt az ígéretet kapta a testület, hogy nem kér a normatív támogatáson felül önkormányzati támogatást. Ennek az intézmény nem tett eleget. Tavaly is kapott az intézmény pótelőirányzatot. És az azt megelőző évben is. Tehát minden évben kapott pótelőirányzatot. Minden évben decemberben vagy novemberben volt ilyen igény. Bevételre nekünk szükségünk van. Ha bevételt nem tudunk produkálni és a költségeket pedig ki kell fizetni, akkor az ne menjen felelősségre vonás nélkül.

 

 

Racsek József alpolgármester az ülésről kiment, így a képviselő-testület részéről 10 fő volt jelen.  

 


Henger János képviselő-testületi tag:

 

Egyetértek Fodor Gyula képviselő úrral. Az előterjesztés számait támogatom, egy feltétel teljesítésével, ha a testület most itt úgy dönt, hogy vizsgálatot indít leginkább az első kérdésben.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Melyik lenne az a kérdés?

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Az első, ami a tavalyi évről nem ismert pénzkötelezettségekre vonatkozik. Ilyet decemberig nem tudok elfogadni indokként.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

Pótelőirányzata a Szivárvány EGYMI-nek most van először. Átcsoportosítások voltak. A pótelőirányzat az, amikor év végén kiderül, hogy az intézménynek a költségvetése nem elég. Ilyen eddig még nem volt a Szivárványban. Ez ellenőrizhető.

A kifizetetlen számlákkal kapcsolatban pont Henger János képviselő úr volt, aki már a testületen is felemlítette, hogy mi az, hogy azt a pénzügyi szabályzatot, ami egyébként le van fektetve, nem tartotta be a volt vezetés. Ha ezt így gondolja képviselő úr, akkor azt tudom mondani, hogy a mi részünkről és a város vezetése részéről is, ez tarthatatlan dolog volt. A jelenlegi vezetéssel mindent korrektül le lehetett rendezni ez alatt a pár hónap alatt.

 

 

Ander István képviselő-testületi tag:

 

Itt a gyerekek érdekeit kell nézni. Sérült, fogyatékos gyerekekről van szó. Kérek mindenkit, hogy támogassa ezt az előterjesztést.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Mindenki tudja, hogy az intézményrendszerünk nagy. Ennek a hozzáadott költségei is nagyok. Nem elég rá az adóbevételünk. Most kezd kitisztulni, hogy egyáltalán a BNI hogyan működik. Tisztelem a szakmát, de azt hozzá kell rendelni a gazdasági potenciákhoz. Ez nem történt meg. Úgy gondolom, hogy a BNI-ben ez csúszott el. A szakma alapján elcsúszott arra, hogy nem nézték azt a gazdasági lehetőséget, amelynek keretén belül kellett volna a szakmát legjobban megoldani. Úgy gondolom, hogy ez okozta azt a hiányt, amely ma több száz millió Ft. A hozott ÖNHIKI és az egyéb támogatások sem elég arra, hogy javítsuk a pozíciónkat, hanem maximum arra elég, hogy ott tudjuk tartani, ahol tavaly év végén volt. Nem romlanak a kilátásaink.

A gazdasági vezető biztosan látta, hogy januárban hol nincs kifizetetlen számla.

A BNI-ben a költségek szétbontása telephelyre nem történt meg. Követhetetlen volt. Az új vezető ezt nagyon komoly munkával most próbálja tisztázni. A 2012. évi költségvetés telephelyekre lebontva lesz megállapítva és a felelősség is. Köszönjük Csonka Zoltánnak, hogy ezt bevállalta.

Én is úgy emlékszem, hogy nem volt a Szivárványnak még pótelőirányzata, hanem átcsoportosítása volt.

 

Racsek József alpolgármester az ülésre visszajött, így a képviselő-testület részéről 11 fő volt jelen.  

 

Azt kérem, hogy a következő költségvetésnél a gazdasági lehetőségeinkhez igazítva a szakmai dolgok lehető legkisebb hozzáadásával működjenek. Azt is tudjuk, hogy változik az egész. Állami feladat lesz az oktatásnak az ellátása és ebbe beleértem az óvodát is. A bölcsőde marad a városnál. Sok minden fog változni.

Vizsgálható, hogy számszaki problémák, információs elcsúszás hozta ezt a 7,5 milliót, az is, hogy tudták vagy sem ezt a dolgot. De ugyanaz a helyzet minden intézményünknél. Minden intézményünknél vizsgálni kellene. Most nyilvános ülésen nem fogom elmondani, hogy miért nem kezdtünk ebben vizsgálatot. Képviselőtársaim tudják. Most is fenntartom ezt a véleményemet. Mert fontosabb számomra a hosszú távú jövő, a lehetőség, melyet nem szeretnék, hogy ebből a városból elkerülne. Mindent el kell követni, hogy minden olyan potenciális lehetőséget, amely Barcs hosszú távú jövőjét erősítse, azt megtartsuk. Vannak olyan érdekek, amelyek miatt kisebb problémákon túl kell lépnünk. Ezt zárt ülésen megtárgyaltuk.

A Szivárványban a gyerekekkel való foglalkozás nem kis munka. További lehetőségeket is biztosít az ottani gyerekek számára, például a sószoba. Ezt a 7,5 millió Ft-ot a gyerekek érdekében hozzá kell tenni. A lehető legrosszabbkor jött. Ilyen rossz helyzetben a város még nem volt.

A következő évi reális költségvetést nagyon szigorúan be kell tartani. Azt kérem a szakmától, hogy vegye figyelembe a város terhelhető-képességét, és ahhoz alakítsa ki szakmai tevékenységét.

 

 

A Képviselő-testület – 9 igen és 2 ellenszavazattal – a következő határozatot hozta:

 

263/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szivárvány EGYMI pótelőirányzat igénylési kérelmét az alábbiak szerint jóváhagyta:

A Szivárvány EGYMI intézményfinanszírozás előirányzata 7 500 ezer Ft-tal nő, kiadási oldalon a dologi kiadások előirányzata 7 500 ezer Ft-tal nő.

A 7 500 ezer Ft–t a költségvetés általános gazdálkodási tartalékának terhére biztosította.

  

Felelős: Karvalics Ottó Polgármester a határozat közléséért

            Szemere Márta igazgató a határozat végrehajtásáért

Határidő: Értelem szerint

 

 

18./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 6/2011.(III.25.) önkormányzati rendeletének módosításáról

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

 

Bizottsági vélemények:

 

 

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Kérdés:

 

Ander István képviselő-testületi tag:

 

Az elmúlt két napirend ami tárgyaltunk és a mostani napirend összhangban van, ugye?

 

 

Válasz:

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Még nincs. Majd a következő módosításnál. Amit ma beadunk, az a mai költségvetés módosításban nem szerepel, a következőben fog szerepelni.

 

 

 

A Képviselő-testület – 9 igen, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2011. (XII.30.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 6/2011.(III.25.) önkormányzati rendeletének módosításáról.

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

19./   A Kisebbségi Önkormányzatokkal kötött Együttműködési megállapodások felülvizsgálata

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemény:

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Kérdés:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Kisebbségi önkormányzatok hivatalos okirata, alapító okirata szerint, mi a horvát kisebbség bejegyzett székhelye?

 

 

Válasz:

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Mostani tudásom szerint Csende Jánosné lakása.

 

 

Hozzászólások:

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Nincs a kisebbségi önkormányzatoknak alapító okiratuk.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Akkor SZMSZ-ben rögzítettek szerint.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Minden kisebbségi önkormányzatnak a hivatal a levelezési címe.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

A levelezési cím. Itt most nem ezt kérdeztem.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Alapító okirata nincs.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Akkor az SZMSZ-ünk szerinti adatot kérem. Valahol csak rögzítve van? Pénzt adunk számolatlanul, okkal ok nélkül, joggal jog nélkül, és nem tudjuk, hogy ki a szervezet. Hivatalosan, hogy érhető el?

 


Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Az SZMSZ 49. § (2) bekezdése alapján a települési önkormányzat igény szerint, előzetes egyeztetés alapján biztosít.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Nincs benne a székhelye a 49. szakaszban.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Nincs benne, mert azt a helyiséget annó a másik felállásban ajánlottuk fel, ott lenn a pártok házában. Azt sem fogadták el. Régóta húzódik ez az ügy.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Tehát hontalanok.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Ennek utána fogunk nézni. Bekérjük a működési rendjüket, melyben biztosan meg van határozva, hogy ki az elnök, amit minden képviselő társunk tud most is. Eddig, ha el akartuk őket érni, mindig a lakcímén tettük. Ezért mondtam én is az előbb azt. Irodát nem kötelező nekünk biztosítani. Amit ajánlottunk nem fogadták el. Amit kértek, azt bérbe tudtuk adni és nem adtuk oda nekik. Bekérjük, hogy mi az elérhetőség és a postázási cím.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Az hangzódjék el, hogy annak a lehetőségét megkapják, hogy itt a polgármesteri hivatal területén az ülésükhöz és egyéb tevékenységükhöz a helyiséget biztosítjuk.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Eddig is megkapták.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Nehogy valaki azt gondolja, hogy a horvát kisebbség elnyomás alatt van.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Ez abból adódott, hogy a lenti kispostának a helyét kérték, hogy hadd kaphassák meg. Azt mondtam rá, hogy ezt én nem tudom odaadni, mert van rá jelentkező, aki bérbe veszi és a város nincs abban az anyagi helyzetben, hogy erről a pénzről mi le tudjunk mondani. Ezért mondják, hogy elnyomásban vannak. Egyetlen kisebbség sincs elnyomásban amellett, hogy az általunk megítélt pénznek csak az 50 %-át tudjuk odaadni az idei költségvetésből, mert nincs ennyi pénzünk. Onnan is el kell vennünk, amely nem kötelező feladat. A nem kötelező feladatok háttérbe fognak szorulni. Elsősorban a kötelező feladatait kell a városnak ellátni.

 

 

A Képviselő-testület – 10 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett – a következő határozatot hozta:

 

264/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete egyetértett azzal, hogy a Kisebbségi Önkormányzatokkal kötött Együttműködési Megállapodások változatlan tartalommal érvényben maradjanak.

 

Felelős:    Karvalics Ottó polgármester

Határidő: értelem szerint

 

 

20./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. évi munkatervének megállapítása

         Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Karvalics Ottó polgármester az előterjesztéshez az alábbi szóbeli pontosítást tette:

A 10. oldalon a 2011-es évszám helyesen 2012. Gépelési hiba történt.

 

Bizottsági vélemények:

 

Vekkeli Józsefné tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólás:

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

A bizottsági elnökökkel való megbeszélésen felvetettem, hogy lehetőség szerint próbáljuk a napirendeket oly módon szétosztani, hogy decemberben ne legyen olyan sok. Ezt a kérést méltányolta az előterjesztő, és ami lehetett átkerült novemberi ülésre. Köszönöm szépen.

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Ez csak egy keret, ezek még változhatnak.

 

 

A Képviselő-testület – 10 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett – a következő határozatot hozta:

 

265/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadta 2012. évi munkatervét.

 

Felelős:          Karvalics Ottó polgármester

Határidő:        értelem szerint

 

 

21./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete az idegenforgalmi adóról szóló 22/2003. (XI.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólások:

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyzőt szeretném megkérni, hogy az 1. § (1) bekezdésében szereplő „jogosult” meghatározását ha lehet, valamilyen módon akár lábjegyzetben magyarázzuk meg, hogy mit jelent ez a mondat.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Ezt lábjegyzetben lehet. A jogalkotásról szóló törvény végrehajtási rendelete okozza ezeket az anomáliákat. A lábjegyzetben be fogjuk idézni magát a törvény szövegét, mert attól lábjegyzetben sem térhetünk el, hogy ki a jogosult. Ennek eleget teszünk az egységes szerkezetbe foglalás során, és így kerül majd fel a város honlapjára.

 

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.30.) rendelete az idegenforgalmi adóról szóló 22/2003. (XI.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

22./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete …./2011. (….) önkormányzati rendelete az építmény és telekadóról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólás:

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Ezek azok a dolgok, hogy az egyik oldalról elnézőek vagyunk, a másik oldalról pedig kivetünk. Azért nem értek vele egyet, mert a harmadik oldalon van a külterületi építményadó után egy ilyen fejezet. Úgy gondolom, hogy a külterületen lévő zártkertekből, Dilidülő, Rigóc, Zátony, nem az a célunk, hogy ezek az emberek eladják ezeket a tulajdonaikat. Az lenne az érdekünk, hogy minél többen menjenek oda ki és termeljenek. Félek, hogy ha ezt a döntést meghozzuk, akkor a kedvet ilyen irányba fogja elterelni, és ezzel nem tudok azonosulni.

 

 

A Képviselő-testület – 9 igen, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2011. (XII.30.) rendelete az építmény és telekadóról

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

23./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete…/2011. (…) önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Szakos Gábor tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólások:

 

Ander István képviselő-testületi tag:

 

Azt javasolom, hogy 12-ben felezzük meg, a 12 és a 17 ezer Ft különbsége 14 500-ban, és ha indokolt 13-ban akkor legyen a maximum. Nem akkora kiesés különös tekintettel arra, hogy ha áttérnénk 2013-ban arra a rendszerre már, vagy 2012. második félévében, amit Henger János képviselő úr javasolt az elektronikus levelezés vonatkozásában. Nem kell ehhez laptopot venni, mindenkinek van otthon számítógépe. Ez az összegkülönbség ott megtérül.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Ha jól értem ez egy módosító javaslat.

 

 

Ander István képviselő-testületi tag:

 

Igen.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Nem értek ezzel egyet. Az, hogy nem kell laptop, az nem teljesen fedi a valóságot, mert akkor itt, hogy nézem meg az anyagot. Tehát mindenképpen egy mozgatható adathordozó kell hozzá.

Ezt a rendeletet nagyon sok oldalról körbejártuk és megállapítottuk, hogy erre a városnak szüksége van. A képviselő-testületnek a többsége azt mondta, hogy ezt az adóformát tartsuk meg és vessük el az általános építményadót, amely sokkal nagyobb teher lett volna a lakosság részére. Valamilyen módon módosítanunk kell a bevételeinket.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag:

 

Az eredeti tervhez képest ez a variáció sokkal humánusabb. Az építményadó lett volna igazán nagy teher a lakosság számára.

 

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Ha a város ezeket a szolgáltatásokat adóbevételekből fedezte volna, illetve a fejlesztések egy részét és a működési költségeket és nem kötvényből és hitelből, akkor lehet, hogy az nem lett volna olyan népszerű, viszont akkor most nem kamatostul kellene ezeket a dolgokat visszafizetni. Sajnos véleményem szerint azért kell, most ezt az adót megemelni, hogy az előző nem megalapozott döntéseknek az árát most meg kell fizessük.

 

 

Szabadi József képviselő-testületi tag:

 

A 300 Ft-os építményadót, ami felmerült nem szavaztam meg és továbbra sem támogatnám. A kommunális adón lehet valamelyest változtatni. Ez szerintem bizonyos mértékig támogatható.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Kérem a képviselő-testületet, hogy először döntsön Ander István képviselő úr módosító javaslatáról.

 

 

 

A Képviselő-testület – 1 igen, 9 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett – a következő határozatot hozta:

 

266/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ander István képviselő úr módosító indítványát elutasította.

 

 

 

 

 

A Képviselő-testület – 10 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2011. (XII.30.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

24./   Barcs Város Képviselő-testületének rendelete a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ és a drávai szabad strand működéséről szóló 10/1995.(IV.28.) rendeletének módosításáról

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólás:

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Az előterjesztéssel egyetértek olyan feltétellel, hogy azt javasolom, hogy a nyári fürdőszezon előtt végezzünk valamilyen kalkulációt és a nyári szezonra vonatkozó fürdőbelépők árának kialakítására májusban, áprilisban ejtse meg a képviselő-testület. A nyári időszak döntően meghatározza a fürdő eredményességét. Nekünk figyelnünk kell a környező városok nyári fürdőbelépőit. Amennyiben lehetőségünk van, már csak 100 Ft-os jegyár emelés is mennyi bevételt jelentene nekünk. A bérletet nem befolyásolja.

 

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Éppen azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy jövő évben áfa emelés lesz díjat, a strandon nem emelünk. Én ezt tudom támogatni.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Bizottsági ülésen hasonló gondolatok mentén mi is úgy foglaltunk állást, hogy tavasszal a bizottság kapjon a strand működésével kapcsolatban egy elemző kimutatást költségek, eredményesség tekintetében, és ezt követően a képviselő-testületet tájékoztatjuk, hogy van-e indok a lépésre, ha igen, merre mozduljunk el?

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

A fürdő üzemeltetési költségei az mellett, hogy ráterhelődtek olyan plusz költségek, melyeket eddig a DRV viselt, ennek ellenére is 10 millió Ft-tal csökkentek a működési költségei. De még így is veszteséges.

Amit Szakos Gábor képviselő úr elmondott az teljesen reális. Egy beállt díjat most ebben a rendeletben nem módosítanék. Azzal is egyetértek, hogy a testület hozzon egy olyan döntést, hogy májusban térjünk rá vissza. Közel sem biztos, hogy olyan lesz a szezon, hogy túl sokan jönnek. Lehet, hogy ezt az áremelés-mentes díjat kell nekünk tartani. Térjünk rá vissza, és majd akkor döntsünk abban, hogy mit kívánunk módosítani. Az biztos, hogy ha bérletet adunk, azt nem tudjuk módosítani. A családosoknak biztos, hogy próbálunk kedvezményt adni, úgy ahogy ebben a rendeletben is meghatároztuk. A szezon májusban kezdődik, tehát áprilisban kellene erre visszatérnünk. Nézzük majd akkor meg a gazdasági körülményeket, a fürdő működtetésének a lehetőségeit is és gondoljuk át azt, hogy tudunk-e valamilyen módon plusz bevételre szert tenni.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Amit Henger János képviselő úr kért, annak nincs semmi akadálya, hogy áprilisban a strand adjon egy részletes tájékoztatást a tevékenységéről.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Végre birtokba vehettük az éttermet. Ennek a bevétele is be fog jönni a strandhoz. Most az egész strand az étteremmel együtt Barcs Város tulajdonában van.

 

 

Szabadi József képviselő-testületi tag:

 

Köszönöm szépen, de már végül is válaszolt a Polgármester úr a kérdésemre, hogy hol tart az ügy?

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

A szolgáltatás minőségében javító tényező.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

267/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadta, hogy a 2012. április hónapban tartandó képviselő-testületi ülésre, a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ vezetője készítsen egy tájékoztatót a fürdő működésének elemzéséről, gazdasági kimutatatásairól.

Felelős: Ungvári Zoltán, a Városgazdálkodási Igazgatóság igazgatója

Határidő: értelem szerint

 

 

 

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 31/2011. (XII.30.) rendelete a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ és a drávai szabad strand működéséről szóló 10/1995.(IV.28.) rendeletének módosításáról

 

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

25./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III.30.) számú rendeletének módosításáról

Előadó: Fodor Gyula tanácsnok, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság elnöke

 

Bizottsági vélemény:

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Fodor Gyula tanácsnok, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság elnöke az alábbi szóbeli kiegészítést tette:

Az SZMSZ mindennapi gyakorlathoz aktualizálása történt meg.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő rendeletet hozta:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII.30.) rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III.30.) számú rendeletének módosításáról

 

A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

26./   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. évi munkatervének módosítása

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemény:

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

 

Hozzászólás:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Ez úgy lett volna életszerű, majdnem hogy jogszerű, ha az első napirendi pont előtt fogadjuk el, mert ez a mai ülésre vonatkozó módosítás.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző:

 

Első napirendi pontként nem tárgyalhattuk volna, mert az kötelezően a két ülés közötti. A többit pedig udvariasságból vettük előre a külső meghívottak miatt, de ettől függetlenül jogos az észrevétel, mert két perc alatt túl lehettünk volna rajta. Erre oda fogunk figyelni. Tehát rögtön a két ülés közötti után kell a munkatervet módosítani.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Köszönöm a kioktatást.

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Az is megoldás lehetett volna, ha Henger János képviselő úr mindjárt az elején ezt felveti és a napirendeket már olyan sorrendben fogadjuk el.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

268/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. évi munkatervét az alábbiak szerint módosította:

 

1./  A barcsi menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés, valamint a helyi autóbusz különjáratok díjának és alkalmazási feltételeinek megállapításáról szóló 28/1996. (XII.27.) számú rendelet módosítása című előterjesztést a napirendről törölte.

 

Felelős: Karvalics Ottó

Határidő: értelem szerint

 

 

27./   A Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapító okiratának módosítása

Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Vekkeli Józsefné tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

Fodor Gyula tanácsnok, a bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

A bizottság azt kérte az intézmény vezetőjétől, hogy ha lehetőség van rá, adjon arra választ, hogy milyen szolgáltatási díj ellenében vehetik igénybe a városlakók?

 

 

Hozzászólások:

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

Ha most a képviselő-testület elfogadja az alapító okiratunkban ezt a máshova nem sorolható tevékenységet, akkor januárban indulni tud a sószoba használata. Az önkormányzatnál dolgozó belső ellenőrök segítik nekünk a pénzügyi szabályzatot elkészíteni. 90 %-osan van készen. Czurkó Géza és Ivánfi Ferenc doktorurak segítségével mérjük fel, hogy milyen igény van a lakosság körében. Elég nagy igényt jeleztek.

Körülbelül 70-80 km-es távolságban nincs sószoba. Pécsett, Mohácson és Marcaliban néztük meg az árakat. Alkalmankénti árak, melyek egy órát jelentenek 900 Ft és 1500 Ft között vannak. Egy kalkulációval azt tudjuk tenni, hogy a valós üzemeltetés díját és némi bérköltség van, de a munkaügyi központon keresztül szeretnénk alkalmazni ügyeletest, diák, nyugdíjas és felnőtt jegyeket szeretnénk kiadni. Alkalmankénti jegyekben gondolkozunk, 10 alkalom, 20 alkalom, attól függ, hogy az orvos mit javasol. 3 év alatti aszthmás és beteg gyerekek után nem kérnénk díjat. 3-18 éves korig lenne diákjegy. A diákjegyet 500 Ft körüli összegben szeretnénk adni. Ehhez képest lesz még kedvezmény és pozitív irányban való eltérés is. Ezen kívül tervezzük, hogy családi kedvezményt is adunk. Jelezték szülők, hogy 3-4 gyermek van a családban és minden gyermekük aszthmás. Amikor a pontos díjszabályzat elkészül, azt a testület elé fogom hozni. Ezek még tervezett összegek. A szolgáltatást január 15-én tervezzük indítani.

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Kedvezőek azok az információk melyeket képviselő asszony megosztott velünk, de tudásom szerint január 15-ig nincs képviselő-testületi ülés. Mindenképpen csak az elfogadott árszabályzat után tartanám célszerűnek és jogszerűnek a nyitást. A gazdasági vezetőnek pontosan tudnia kell, hogy mit jelent az a kategória, hogy önköltség számítás. Tegye meg. Ne csak a szomszéd városok, települések áraiból induljanak ki, hanem a saját konkrét ráfordításokból. Tehát jelezte képviselő asszony az esetleges bérköltséget, energiaköltséget, takarítási költséget, eszköz költséget. Ezek mind felmerülnek, de lehet, hogy máshol számolódnak el. Ez legyen elkülönítve kezelve. Nagyon fontosnak tartom a nyitva tartás szabályozását. Az intézményi alapellátást vagy külön vállalt plusz feladatokat, szakmai feladatokat ne zavarja. Ennek a megszervezését és szabályozását mindenképpen célszerűnek tartom.

 

 

Szabadi József képviselő-testületi tag:

 

Milyen előnyökkel jár a sószoba használata és kinek ajánlható?

 

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

A pénzügyi szabályzat melléklete ezeknek a pénzügyi kalkulációs számítások szólnak a közvetlen és a közvetett költségekről. Ebben segít nekünk a két belső ellenőr is. Ezt mi is így gondoltuk, hogy forintra kiszámítjuk. Ez az 500 Ft pontosan ebből jött ki. Mi nem egy nagyon nagy haszonra gondoltunk, hanem pontosan arra, hogy legyenek ellátva azok a gyereke és felnőttek akik ezt szeretnék igénybe venni. Azok a költségek, amelyek felmerülnek, azok természetesen kerüljenek bele az árba. Mi is így gondoljuk.

A teremhasználati rend, mely a terem nyitva tartását is tartalmazza, természetesen kifüggesztésre kerül nyitásra.

Nemcsak aszthmásoknak ajánlott a sószoba használata, hanem minden típusú légúti megbetegedéssel küzdőknek is. Preventív célokra is nagyon jól használható.

Az iskolán kívüli használatra egy sávot teszünk lehetővé, amely nem fogja az iskolai csoportok működését zavarni. 3 órától 5 óráig vagy 6 óráig lenne. Bejelentkezés alapján jöhetnek ebben a sávban.

 

 

Szakos Gábor képviselő-testületi tag:

 

Ha 500 Ft az önköltsége ennek a dolognak, akkor lehet-e tudni, hogy nagyjából mennyi lesz a kedvezményezetteknek a köre, mert ha az igénybevevők 90 %-a kedvezményben részesülhet, akkor nem fog kijönni 0-ra.

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

Mi nem az 500 Ft alá kívánunk menni, hanem plusz egy lehetőséget, hogy jöhet. Tehát ha 10 alkalmas bérletet vált, akkor 9-et fizet, plusz egyet megkap. Ilyen típusú kedvezményekre gondoltunk.

A képviselő-testülettel nekünk ezt a használatba vételt nem kell engedélyeztetni. Ezért gondoltam azt, hogy a következő testületi ülésre tájékoztatásul hozom be. Ha engedélyeztetni kellett volna, természetesen már itt lett volna az anyag. Ha igényli a képviselő-testület tájékoztatásként szívesen behozom. Minden ötletet szívesen fogadunk.

 

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

OEP finanszírozással mi a helyzet?

 

 

Szemere Márta képviselő-testületi tag, a Szivárvány EGYMI igazgatója:

 

Ott kezdtük. Sajnos az OEP nem finanszírozza.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Ez a költségvetést nem befolyásolhatja csak pluszban. Ha ez mínuszban befolyásolja, akkor ezt azonnal megszüntetjük. Erre nem kell válaszolni, ez egy határozott kérés volt.

Azt kérem az igazgató asszonytól, hogy tájékoztató jelleggel a testület elé kerüljön. Meg kell hirdetni és azt a marketing költséget is be kell építeni a jegyekbe. Plusz pénzt a város ehhez nem akar hozzáadni.

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

269/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete az előterjesztés 1 . mellékletét képező, a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapító okiratát módosító okiratot jóváhagyta. Felhatalmazta Karvalics Ottó polgármestert a módosító okirat, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására.

Az elkészült díjkalkulációról szóló tájékoztató kerüljön a következő képviselő-testületi ülésre megtárgyalásra.

 

Felelős: Karvalics Ottó polgármester

            Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyző

Határidő: értelem szerint

 

 

28./   Barcs Város közigazgatási területén a közterületen lévő nyárfák kivágása

Előadó: Racsek József alpolgármester

 

Racsek József alpolgármester a következő szóbeli kiegészítést tette:

Ez a januárban elfogadott testületi döntés ütemezett folytatása a fakivágások ügyében.

 

 

Bizottsági vélemény:

 

Henger János tanácsnok, bizottsági elnök:

 

A Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, javasolta a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

Hozzászólások:

 

Fodor Gyula képviselő-testületi tag:

 

Megszavaztam tavaly is, de most az lenne a kérésem, hogy el a kezekkel a fáktól. Nagyon sok fát kivágunk. Ha ezeket ki is vágjuk attól a városban ugyan annyi lesz a szöszmösz, mert a Dráva partról idehozza. Ez az egyik amit javasolni tudnék. A másik, hogy aki utána telepíti és pótolja a fákat, az tudja, hogy mennyi fa nem eredt meg. Arra figyeljenek oda, ha ezeket a fákat telepítik, akkor utána ezeket a fákat öntözze valaki, hogy lehetőleg a megeredési arány érje el a 85-90 %-ot. Nem itt tartunk.

 

 

Racsek József alpolgármester:

 

Kellő gondossággal gondozzuk a fákat. Ha ezekez a fákat megnézzük, akkor látjuk, hogy elérték azt a kort, amikor már több kárt okoznak, mint hasznot. Elsősorban azért a nyárfákat vettük a célba, mert hasznosságuk tekintetében kevésbé hasznosak, mint a nemesebb fák, másrészt itt vannak azok a fák, amelyek a legtöbb gondot okozzák a virágzás idején. Többet pótlunk, mint amennyit kivágunk és idő kell hozzá, hogy megnőjön. Sajnos már foglalkoznunk kell a Béke utcai és a Hősök terén lévő fákkal is.

 

 

A Képviselő-testület – egyhangúlag – a következő határozatot hozta:

 

270/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzati tulajdont képező, Szabadidő Központban (278 hrsz.) elhelyezkedő közparkban lévő 26 db, és az önkormányzati tulajdonban lévő 89/1 helyrajzi számú területen 4 db nyárfa kivágásához szükséges tulajdonosi hozzájárulást megadta, a pótlási kötelezettség vállalása mellett.

 

Felelős:          Racsek József alpolgármester

Határidő:        értelem szerint

 

 

 

29./ Barcs Város Önkormányzata és a Dalkia Energia Zrt. közt 2000. augusztus 1. napján létrejött Hő-, használati melegvíztermelő és elosztó rendszerek üzemeltetési szerződés IV. és V. számú szerződésmódosításáról

        Előadó: Karvalics Ottó polgármester

 

Bizottsági vélemények:

 

Fodor Gyula tanácsnok, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság elnöke:

 

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság, a Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság és a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai Bizottság együttes ülésen megtárgyalták az előterjesztést és javasolták a Képviselő-testületnek elfogadását.

 

 

 

A Képviselő-testület – 10 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett  – a következő határozatot hozta:

 

271/2011. (XII.22.) sz. határozat:

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadta Barcs Város Önkormányzata és a Dalkia Energia Zrt. közt 2000. augusztus 1. napján létrejött Hő-, használati melegvíztermelő és elosztó rendszerek üzemeltetési szerződés IV. és V. számú szerződésmódosításának tervezetét, amely a határozat mellékletét képezi, és felhatalmazta a Polgármestert azok aláírására.

 

Felelős : Karvalics Ottó polgármester

Határidő : értelem szerint

 

 

30./   Interpellációk, kérdések, felszólalások

 

 

Interpellációk, kérdések, felszólalások nem kerültek benyújtásra.

 

 

 

 

Napirenden kívüli hozzászólások:

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Ügyrendi jelzésem lenne. Polgármester úr! A mai ülésen a Szivárvány EGYMI pótelőirányzat kérelmének megtárgyalásakor volt egy módosító javaslatom, mely nem került megszavazásra. Én úgy kezeltem, hogy módosító javaslat.

A másik, hogy elhangzott itt ülésen nyilvánosan, hogy az intézmény vezetője egyben az intézmény működéséhez társuló alapítvány elnöke. Ennek a kivizsgálását kérem,. Ez a Szociális Központ.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Én nem emlékszem rá, hogy módosító javaslat lett volna. Mi volt az?

 

 

Henger János képviselő-testületi tag:

 

Az, hogy akkor fogadom el a pótelőirányzat kérelmet, ha elrendeljük az ügy kivizsgálását az első pontot tekintve.

 

 

Karvalics Ottó polgármester:

 

Ez nem módosító indítvány. Itt arról van szó, hogy Henger János képviselő úr a véleményét kötötte valamihez, de nem kérte, hogy ezt megszavaztassam. Ez képviselő úr véleményének a feltétele. Én ezt így értettem és nem módosító indítványként. Ha határozottan kérte volna, hogy módosító indítvány, akkor én ezt felteszem szavazásra. Ezt én úgy értettem, hogy ez egy személy elfogadásának a feltétele.

A második felvetéssel kapcsolatban pedig azt kérem Balázsné dr. Vástyán Krisztina címzetes főjegyzőtől, hogy ki kell vizsgálni, hogy van-e összeférhetetlenség az alapítvány kuratóriumi elnöki posztja és az intézményvezetői hely betöltése között.

 

Karvalics Ottó polgármester Barcs Város lakóinak boldog karácsonyi ünnepeket és békességben és sikerekben gazdag új évet kívánt.

 

 

A Képviselő-testület zárt ülésen folytatta munkáját.

 

K.m.f.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina                                            Karvalics Ottó                     

           címzetes főjegyző                                                      polgármester                                                  

 

 

 

             Ander István                                                         Szalai Balázs                    

   jegyzőkönyv-hitelesítő                                           jegyzőkönyv-hitelesítő