Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Barcs Város Önkormányzata

Polgármesterétől

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46.

Pf.: 62 Telefon: 82/ 565-960

………számú napirendi pont

 

 

 

 

 

 

 

 

Előterjesztés

A Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzési-szervezési Társulás Társulási

megállapodásának módosításáról

Készült: Barcs Város Képviselő-testülete

2011. február 17-i ülésére

 

 

 

 

 

Tisztelt Képviselő-testület!

 

A Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzési-szervezési Társulás Társulási Tanácsa jelezte minden, a társulásban érintett önkormányzatnak, hogy a társulási megállapodás utolsó módosítása óta több intézményben is névváltozás történt, ezért a társulási megállapodás aktualizálása szükségszerűvé vált.

Az intézménynevek aktualizálása mellett a társulási megállapodás módosítását az is indokolja, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 2010. november 17-én kelt levele alapján (Iktatószám: I-013564/3/2010) a társulási megállapodásban az intézményi telephelyek tekintetében az OM azonosítók kiegészítését is el kellett végezni.

A Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzési-szervezési Társulás Társulási Tanácsa a társulási megállapodás módosítását decemberi ülésén a melléklet szerinti tartalommal - melyben a változtatások dőlt betűvel szerepelnek - elfogadta.

 

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzési-szervezési Társulás Társulási megállapodásának módosítását elfogadni szíveskedjék!

 

Barcs, 2011. február 3.

 

 

 

Karvalics Ottó

 

Határozati javaslat:

 

Barcs Város Képviselő-testülete a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás Társulási megállapodásának módosítását az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja.

Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért

Határidő: azonnal

 

 

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

Barcs, 2011. február 3.

 

 

 

Balázsné Dr. Vástyán Krisztina

címzetes főjegyző

 

 

 

Társulási megállapodás

Preambulum

 

Barcs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviseli Feigli Ferenc, polgármester), Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviseli Verkman József, polgármester), Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviseli dr. Sütő László, polgármester), Nagyatád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviseli Ormai István, polgármester) megállapodnak abban, hogy a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2.§ (5) bekezdés a) pontjában, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 89/B.§ (2) bekezdésében foglaltak szerint az e törvényben meghatározott szakképzéssel összefüggő önkormányzati feladatok végrehajtására a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 41.§ (1) bekezdésében, továbbá a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16.§-ban kapott felhatalmazás alapján, a külön jóváhagyandó alapító okirattal közösen létrehozott, önálló jogi személyiséggel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervként működő szakképzés-szervezési társulást hoznak létre 2008. augusztus 1. napjától kezdődő hatállyal.

 

 

A társulási szándékukat kifejező önkormányzatok a társulás működésével kapcsolatosan a következő tényeket és alapvető rendelkezéseket rögzítik:

 

1) A társulás neve, székhelye

Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.

 

2) A társulás tagjainak neve, székhelye

Marcali Város Önkormányzata

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.

 

Barcs Város Önkormányzata

7570 Barcs, Bajcsy- Zs. u. 46

 

Kadarkút Város Önkormányzata

7530 Kadarkút, Petőfi S. u. 2.

 

Nagyatád Város Önkormányzata

7500 Nagyatád, Baross G. u. 9.

 

3) A társulás tagjai által fenntartott intézmények:

a) Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Marcali) – OM azonosító: 034146

b)   Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskolája (Marcali) – OM azonosító: 034190

c)    Marcali Szakképző Iskola (Marcali) – OM azonosító: 034195

 

d) Barcsi Bölcsőde, Óvoda, Általános, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium,

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Barcs)OM azonosító: 200908

Telephely, Barcs, Barátság u. 9-11.

e)    Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola (Nagyatád) – OM azonosító: 034147

Telephely: Nagyatád, Taranyi úti ipartelep

f) Jálics Ernő Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Diákotthon, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési Tanácsadó (Kadarkút) –OM azonosító: 034202

Telephely: Kadarkút, Rákóczi u. 10.

Kadarkút, Petőfi u. 1.

Kadarkút, Kossuth L. u. 1.

 

4) A Társulás jogállása

a)        A Társulás önálló jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv, amely a Társulás tagjai által külön-külön jóváhagyott, és a társulási megállapodáshoz csatolt alapító okirattal jön létre. A Társulás szerződéseit tevékenységi körén belül önállóan kötheti a megállapodásban rögzített célok megvalósítása érdekében, a szerződések jogosultja, illetve kötelezettje a Társulás lesz.

 

b)        A fenntartói jogokat a társult önkormányzatok képviselő-testületei gyakorolják.

 

c)        A Társulás részben önállóan gazdálkodó, az előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. A Társulás gazdálkodási feladatait Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 14.§ (5) bekezdés b) pontjában meghatározott megállapodás szerint Marcali Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala látja el.

 

d)        A részben önálló költségvetési szerv, Társulási Tanács (a továbbiakban: Tanács) által elfogadott költségvetése, zárszámadása Marcali Város Önkormányzatának költségvetésének, zárszámadásának részét képezi.

 

e)        A Társulás saját vagyonnal rendelkezhet, melynek szaporulata a társulást illeti meg.

 

5) A Társulás működési területe

A Társulás működési területe a Társulás tagjainak közigazgatási területe, Társulás és társulás tagjai által fenntartott intézmények működési területe.

 

6) A társulás célja

a)      új típusú térségi integrált szakképző központ működtetése,

 

b)      a szakképzés hatékonyabb formában történő megszervezése,

 

c)      a fejlesztési források hatékonyabb felhasználásának biztosítása,

 

d)      a szakképzési profil munkaerő-piaci igények szerinti alakítása

 

7) A társulás tagjai által a társulásra átruházott feladat- és hatáskörök

a)      ellátja a szakképzés-szervezési feladatokat,

 

b)      létesíthet és fenntarthat szakiskolát, szakközépiskolát és kollégiumot,

 

c)      a szakképzés körében közoktatási megállapodást, vagy más megállapodást köthet,

 

d)      a Társulás által ellátott feladatokra önálló fejlesztési tervet készít,

 

e)      a szakképzés fejlesztési irányára és beiskolázási arányára tekintettel meghatározza a társulás tagjai által fenntartott iskolákban a szakképzési évfolyamokon indítható osztályok számát a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság döntésének megfelelően

 

f)        a szakmai program tekintetében egyetértési jogot gyakorol az iskolák pedagógiai programjának jóváhagyásánál

 

g)      működteti - a szakképzés terén - a pedagógusok állandó helyettesítési rendszerét és az utazó szakember hálózat rendszerét

 

h)      iskolarendszeren kívüli szakképzést szervezhet

 

i)        pályázatot nyújt be a szakképzésre fordított állami források megszerzésére,

 

j)        támogatások, hozzájárulások átvétele és továbbadása a Társulás tagjai által fenntartott szakképző intézmények számára.

 

8) A Társulás szervei

a)      Társulási Tanács

 

b)      Társulás munkaszervezete

 

c)      Irányító testület

 

9) A Társulás vezető tisztségviselői

a)        Társulási Tanács elnöke,

 

b)        Társulási Tanács elnökhelyettese

 

10) A Társulási Tanács működésére vonatkozó szabályok

a)      A Társulás döntéshozó szerve a társult települések polgármestereiből, a több tagot delegáló Önkormányzatok esetében a polgármester mellett helyi önkormányzati képviselőkből álló Társulási Tanács.

 

b)      A Társulási Tanács tagjait a költségvetési hozzájárulás arányában delegálják a Társulás tagjai. Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2 tagot, Barcs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1 tagot, Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1 tagot, Nagyatád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1 tagot.

 

c)      A Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik, de egyik Társulási tag sem rendelkezhet a szavazatok több mint felével. Szavazni személyesen, vagy a Társulás tagja által írásban meghatalmazott helyettes képviselő útján lehet.

 

d)      A Társulási Tanács az alakuló ülésén mondja ki megalakulását, és állapítja meg a tanács működésének részletes szabályait- mely e megállapodás 1. sz. függelékét képezi- a megállapodásban meghatározott keretek között.

 

e)      A Társulási Tanács feladat és hatáskörei

  1. gyakorolja a költségvetési szerv megszüntetésének és a megállapodásban rögzített célok megváltoztatásának kivételével, a Társulás által alapított költségvetési szervvel kapcsolatos alapítói jogokat,
  2. meghatározza a Társulás által vállalt feladatellátáshoz kapcsolódó rövid- és középtávú feladatokat,
  3. tagjai sorából elnököt és elnök-helyettest választ,
  4. elfogadja a Társulás tárgyévre vonatkozó költségvetését és előző évi beszámolóját,
  5. meghatározza az éves tagi hozzájárulás mértékét,
  6. gyakorolja a Társulás közös vagyona feletti rendelkezési jogot,
  7. dönt költségvetési szerv, gazdasági társaság alapításáról, gazdasági társaságban való részvételről
  8. gyakorolja a munkáltatói jogokat a Társulás által fenntartott intézmény vezetője felett
  9. elfogadja a Társulási Tanács éves munkatervét
  10. jóváhagyja a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát,
  11. véleményezi az önkormányzatok csatlakozására, illetve kilépésére vonatkozó, valamint a Társulás megszüntetésére irányuló kezdeményezéseket
  12. véleményezi a megállapodás módosítására, megszüntetésére tett kezdeményezéseket;
  13. meghatározza munkaszervezeti feladatok ellátásához szükséges létszámot és az ellátandó feladatokat
  14. koordinálja az irányító testület munkáját
  15. dönt pályázat benyújtásáról

 

f)        A Társulási Tanács üléseit az elnök, távollétében az elnökhelyettes, mindkettőjük akadályoztatása esetén a Tanács a Társulás elnöke által felhatalmazott tagja hívja össze és vezeti.

 

g)      Az ülést össze kell hívni:

  1. szükség szerint, de évente legalább két alkalommal,
  2. a Társulási Tanács által meghatározott időpontban,
  3. a Társulás tagjának - napirendet tartalmazó - indítványára,
  4. a Társulás székhelye szerint illetékes Közigazgatási Hivatal

kezdeményezésére.

 

h)      A társulási tanács akkor határozatképes, ha a szavazatok több mint felével rendelkező képviselők jelen vannak. A határozatképességet a tagnyilvántartásba bejegyzett szavazati jog és mértéke, valamint a jelenléti ív alapján kell megállapítani. Ha a Tanács határozatképtelen, a Tanácsülést 30 napon belül ismét össze kell hívni.

 

i)        A Társulási Tanács a Társulási megállapodás módosításának véleményezése és a Társulás szervezeti és működési szabályzata módosítása, valamint a Társulás költségvetésének elfogadása tárgyalásakor akkor határozatképes, ha az ülésén valamennyi tagja jelen van. Határozatképtelenség esetén a h) pont szerint megismételt ülés akkor határozatképes, ha a szavazatok több mint felével rendelkező képviselő jelen van.

 

j)        A Társulási Tanács döntéseit ülésén, nyílt szavazással, határozati formában, hozza. A határozat évente növekvő arab számot, a meghozatal évét, hónapját és napját, továbbá a döntést, végrehajtásért felelős személy megnevezését és a végrehajtás határidejét tartalmazza.

 

A Társulási Tanács határozatainak jelzése:

 

…../….. (…hó/…nap) számú társulási tanácsi határozat

(sorszám)/(évszám)

 

k)      A javaslat elfogadásához legalább annyi képviselő igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő képviselők szavazatainak több mint felét.

 

l)        A képviselőtestületek által átruházott hatáskör gyakorlása során a Társulási Tanács köteles alkalmazni a helyi önkormányzatokról szóló - módosított - 1990. évi LXV. törvény 10.§ (1) bekezdés b.) pontjára figyelemmel a 15.§ (1) bekezdésében meghatározott minősített többségre, s a 12.§ (4) bekezdésében rögzített zárt üléstartásra vonatkozó szabályokat.

 

m)    A Társulásban résztvevő képviselőtestületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges:

  1. a megállapodás jóváhagyásához
  2. a megállapodás módosításához
  3. a megállapodás megszüntetéséhez
  4. a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz
  5. a társulási megállapodás év közbeni felmondásához

 

n)      A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Tanács ülésen felhatalmazott személy írja alá. A jegyzőkönyvet 15 napon belül meg kell küldeni a Társulás székhelye szerint illetékes Közigazgatási Hivatalnak.

 

  • o)      A Társulási Tanács tagjai a társulás ülését követő képviselőtestületi ülésen beszámolnak a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről.

 

 

11) Társulás munkaszervezetére vonatkozó szabályok

a)      A munkaszervezeti feladatok ellátásához szükséges létszámot a Társulási Tanács határozza meg.

 

b)      A munkaszervezet feladatait Marcali Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának dolgozói látják el osztott munkakörben. A munkaszervezet vezetői feladatait Marcali Polgármesteri Hivatal vezetője látja el.

 

12) Irányító testület működésére vonatkozó szabályok

a)      Az irányító testület a Társulás tagjai, illetve a Társulás által fenntartott intézmények vezetőinek egy- egy delegáltjából áll.

 

b)       Az irányító testület feladatai

  1. javaslatot tesz a Társulás által vállalt feladatellátáshoz kapcsolódó rövid- és középtávú feladatokra
  2. javaslatot tesz a szakképzés körében kötendő közoktatási megállapodásokra
  3. a Társulás által ellátott feladatokra önálló fejlesztési tervet készít,
  4. a szakképzés fejlesztési irányára és beiskolázási arányára tekintettel javaslatot tesz a társulás tagjai által fenntartott iskolákban a szakképzési évfolyamokon indítható osztályok számára a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság döntésének megfelelően
  5. a szakmai program tekintetében véleményezi az iskolák pedagógiai programját
  6. javaslatot tesz - a szakképzés terén - a pedagógusok állandó helyettesítési rendszerének és az utazó szakember hálózat rendszerének megszervezésére
  7. javaslatot tesz az iskolarendszeren kívüli szakképzés megszervezésére
  8. véleményezi a szakképzésre fordított állami források megszerzésére benyújtott pályázatokat

 

13) Társulás elnöke, elnökhelyettese

a)        A Társulási Tanács alakuló ülésén nyílt szavazással tagjai sorából elnököt választ. Az elnök személyére a Társulási Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A Társulás elnökét minősített többséggel választja, a Társulás elnöke egyúttal a Társulási Tanács elnöke is. Az elnök javaslatot tesz az elnökhelyettes személyére, akit a Társulási Tanács minősített többséggel választ meg.

 

b)        Összehívja és vezeti a Társulási Tanács ülését.

 

c)        Képviseli a Társulást.

 

A Társulás elnökét távollétében a Társulás elnökhelyettese helyettesíti és ellátja mindazt a feladatot, mellyel a Társulási Tanács elnöke megbízza.

 

14) A Társulási megállapodás határozatlan időre szól.

 

15) A költségek viselésének aránya és teljesítésének feltételei

a)        A Társulás tagjai a Társulás (költségvetési szerv) folyamatos működéséhez szükséges költségvetési fedezetet (pénzügyi támogatást) a következő arányban biztosítják a Társulás számára:

  1. Marcali Város Önkormányzata                        2/5
  2. Barcs Város Önkormányzata                           1/5
  3. Kadarkút Város Önkormányzata                     1/5
  4. Nagyatád Város Önkormányzata                     1/5.

 

b)        A költségvetési szerv folyamatos (éves) működéséhez szükséges költségvetési hozzájárulás mértékéről a Társulási Tanács minden év február 15-ig dönt.

 

c)        A feladatellátással kapcsolatos pénzügyi hozzájárulás mértékét a társult települési önkormányzatok képviselő-testületei a Tanács útján a költségvetési tervezés időszakában egyeztetik.

 

d)        A pénzügyi hozzájárulás összegét a Társulási Tanács tagjai, költségvetési évenként állapítják meg, vizsgálják felül és indokolt esetben módosítják.

 

e)        A Társulás (költségvetési szerv) működéséhez, fenntartásához a pénzügyi hozzájárulást a társult települési önkormányzatok képviselő-testülete az éves költségvetési rendeletben elkülönített előirányzatként biztosítják. A feladat ellátásához, működtetéséhez szükséges költséget átadott pénzeszközként átadják.

 

f)          A pénzügyi hozzájárulást a társult települési önkormányzatok képviselő-testületei havonként, a tárgyhónap 5. napjáig teljesítik a Társulás költségvetési elszámolási számlájára.

 

16) Vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítése esetén irányadó eljárás:

 

a)      A pénzügyi hozzájárulást nem teljesítő önkormányzatot a Társulás Elnöke köteles felszólítani 15 napon belüli teljesítésre.

 

b)      Az a.) pontban meghatározott teljesítés elmaradása esetén a nem teljesítő önkormányzattal szemben a munkaszervezet vezetője a fizetési határidőt követő 10 napon belül köteles az 1. sz. mellékletben szereplő felhatalmazó levélen alapuló azonnali beszedési megbízás benyújtására, egyúttal értesíti a kötelezettet az azonnali beszedési megbízást alátámasztó dokumentumok egyidejű csatolásával.

17) A Társulás vagyona, az elszámolás rendje a Társulás megszűnése, felmondása, Társulásból történő kilépés esetén

a)      A társult önkormányzatok vállalják, hogy jelen megállapodásban szabályozott közfeladatok ellátásához szükséges vagyonelemek tekintetében a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás számára ingyenes használati jogot biztosítanak a Társulás fennállásának időtartamára.

 

b)      A Társulás saját vagyonnal rendelkezhet, melynek működés során keletkezett szaporulata a társulást illeti meg.

 

c)      A Társulás gazdálkodó szervet alapíthat, illetve vállalkozásban vehet részt, azonban felelőssége nem haladhatja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.

 

d)      A szakképzés- szervezési társulás a megyei önkormányzat feladat ellátási kötelezettségének megszűnése miatt az átvett feladat ellátásához szükséges intézményi vagyon használati jogát átveheti a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 89/B. § (7) bekezdésben meghatározottak alapján.

 

e)      A Társulás megszűnése esetén a vagyonát a társulás tagjai között kell felosztani. A feladat ellátásához rendelkezésre álló intézményi vagyon használati joga arra a helyi önkormányzatra száll vissza, amelyik azt a Társulás részére átadta, a kötelezettségek kiegyenlítése után megmaradó közös vagyont a Ptk. közös tulajdon megszűnésére vonatkozó szabályai szerint kell felosztani, a teljesített költségvetési hozzájárulás arányában.

 

f)        A tagsági jogviszony megszűnése (kilépés, kizárás) esetén a távozó taggal el kell számolni, az e) pontban foglaltaknak megfelelően, azzal hogy a távozó tagot illető vagyontárgy kiadását legfeljebb 4 évre el lehet halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a Társulás kötelező feladatának ellátását. Ebben az esetben a Társulás távozó tagját- külön megállapodás alapján- használati díj illeti meg.

 

18) A Társuláshoz való csatlakozás és a társulási megállapodás felmondásának részletes szabályai

a)      A szakképzés-szervezési társulásba beléphet minden olyan helyi önkormányzat, amely a szakképzés feladataiban részt vevő iskolát tart fenn. A szakképzés-szervezési társulásba történő belépés feltétele, hogy a csatlakozó elfogadja a jelen megállapodásban foglalt feltételeket, illetve a regionális fejlesztési és képzési bizottság által a szakképzés fejlesztésének összehangolásával összefüggésben hozott döntéseket.

 

b)      A csatlakozás elfogadásáról a Társulás tagjai a szándéknyilatkozat megérkezésétől számított legkésőbb 60 napon belül döntenek. A Társuláshoz csatlakozni a szándéknyilatkozat Társulási Tanácshoz történő beérkezését követő tanítási év kezdetén (szeptember 1. napján) lehet.

 

c)      A Társulásból való kilépésről a tanítási év végére szóló szándéknyilatkozatot legalább egy tanítási évvel korábban kell a Társulási Tanácsnak bejelenteni a Társulási tag képviselő-testületeinek minősített többséggel hozott határozatával. A kilépő taggal a társulás elszámol.

 

d)      Társulás megszűnése esetén a feladat ellátási kötelezettség arra a helyi önkormányzatra száll vissza, amelyik azt a Társulás részére átadta.

 

e)      Csatlakozás, vagy kilépés esetén a Társulás tagjai a jelen megállapodásnak a költségek viselése arányára, illetve a szavazati jog mértékére vonatkozó rendelkezéseit módosítják.

 

19) A Társulás megszűnik,

a)      a megállapodást kötő képviselőtestületek közös megegyezésével, amelyet minősített többségű határozatban kell kimondani,

 

b)      ha a Társulás megszűnését a tagok közösen elhatározzák

 

c)      a bíróság jogerősen dönt a társulás megszűnéséről.

 

 

20) A társulás ellenőrzésének rendje

a)      A Társulási Tanács tagjai a Társulás működéséről, pénzügyi helyzetéről, valamint a társulási cél megvalósulásáról évente tájékoztatják a képviselő-testületeket.

 

b)      A Társulás pénzügyi-gazdasági ellenőrzését a Marcali Többcélú Kistérségi Társulás éves ellenőrzési ütemterve alapján Marcali Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala által foglalkoztatott belső ellenőrök végzik.

 

21) Társulás felügyeleti rendje

a)      A Társulás Tagjai jelen társulási megállapodással az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30) Korm. rendelet 13. §-a (6) bekezdésben foglaltak alapján a Társulás felügyeleti szerveként Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testületét jelölik ki.

 

b)      A felügyeleti szerv köteles az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30) Korm. rendeletben foglalt kötelezettségeknek eleget tenni.

 

 

Záró rendelkezések:

a)      A Társulás tagjai a Társulás működése során felmerülő vitás kérdések rendezésére a Marcali Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

 

b)      A Társulás tagjai tudomásul veszik, hogy jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

 

c)      A költségvetési szervként működő Társulás a megállapodást aláíró önkormányzatok képviselő-testületeinek a Társulás alapító okiratát elfogadó, minősített többséggel hozott határozatával jön létre.

 

d)      A Társulás tagjai kijelentik, hogy a megállapodásban foglaltakat önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján rögzítették.

 

 

Záradék:

 

A Társulási Megállapodást

 

Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2010.(……….) számú határozatával,

 

Barcs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2010.(……….) számú határozatával,

 

Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2010.(……….) számú határozatával,

 

Nagyatád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2010.(……….) számú határozatával jóváhagyta.

 

 

Marcali, 2010. december

 

 

Karvalics Ottó, polgármester                                                                                                          Balázsné dr. Vástyán Krisztina

Barcs Város Önkormányzatának                                                                  címzetes főjegyző

Képviselőtestülete nevében

 

 

 

 

Karsai József, polgármester                                                                   dr. Horváth Zsolt

Kadarkút Város Önkormányzatának                                                                   jegyző

Képviselőtestülete nevében

 

 

 

 

dr. Sütő László, polgármester                                                                                                          Bödőné dr. Molnár Irén

Marcali Város Önkormányzatának                                                                      jegyző

Képviselőtestülete nevében

 

 

 

 

Ormai István, polgármester                                                                 dr. Kovács Ildikó

Nagyatád Város Önkormányzatának                                                                   jegyző

Képviselőtestülete nevében