Duna-Dráva Nemzeti Park - Somogyi szakasz

E táj természeti értékei már a múlt században felhívták magukra a figyelmet, Richard Bright angol orvos-utazó 1815-ben kelt útinaplójában többek között gyönyörű Dráva-menti erdőkről írt.

Az 1920-as évektől vizsgálta Boros Ádám a terület növényvilágát. 1942-ben Barcs határában "középrigóci-liget" néven 5 kisebb területet nyilvánítottak védetté. 1974-ben alakult meg a Barcsi Ősborókás Tájvédelmi Körzet, mely homokpusztáival és láperdeivel a belső-somogyi tájat jól reprezentálja. 1987-ben a Dráva mellett három Természetvédelmi Terület létesült: a Zákányi Tölös-hegy TT, az Őrtilosi Vasútoldal TT és az Őrtilosi Szent Mihály-hegy TT. 1991-ben védelmet kapott a gyékényesi Lankóci-erdő. A Duna-Dráva Nemzeti Park kialakítása egy 1991-es országgyűlési határozattal vette kezdetét, s avatására 1996 áprilisában került sor. Őrtilostól Szentborbásig, a Dráva 26 községhatárt érintő somogyi szakaszán 16.657 ha a védett terület kiterjedése, s ebből fokozottan védett 4.760 ha.

Természetföldrajz

A Nemzeti Park nyugati sarkában található zákányi-dombok a Zalaapáti-hát részei. A domborzati viszonyok és az éghajlat mintegy hegyvidéki jelleget kölcsönöz e dombvidéki tájnak. A Dráva balpartján 1-4 km szélességben húzódó, magaspartokkal, egykori medrekkel és ártéri szintekkel tarkított terület a Közép-Dráva-Völgy. A Közép-Dráva-Völgy éles határ nélkül az Alföldet idéző Dráva-síkban folytatódik. A felszín nagyobb része ártéri síkság, gyakoriak a természetes vagy mesterséges úton lefűződött egykori mederszakaszok. A Darány határában található homokvidék és a hozzá tartozó lápvilág Kelet-Belső-Somogy része. E hordalékkúp síkság felszínének kialakításában folyóvízi tevékenységnek és az időszakonként felerősödő szélmozgásnak volt jelentős szerepe. A Dráva-menti területek éghajlatának alapvető vonása, hogy kelet felé haladva a hőmérséklet nő, a csapadék mennyisége csökken.

A Dráva a Tiroli Alpokban, az olasz-oszták határ közelében ered. Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Magyarország érintésével, mintegy 720 km-es útja végén torkollik a Dunába. Hazánk területét Őrtilosnál éri el, s Matty határában hagyja el. A jelenlegi főmeder, illetve az államhatár kialakítása a 18. századtól emberi hatásnak is köszönhető.

Táj és ember

A Dráva-mentén az emberi jelenlét a neolit óta kimutatható. A római korban hadiutak vezettek át a területen, ezek fontosabb pontjait erődök védték. A folyóvölgy igen alkalmasnak bizonyult letelepedésre, ugyanis a természeti erőforrások kedveztek a földmuvelő és pásztorkodó életmódnak. Az itt élő nép mindig szoros kapcsolatban élt környezetével, életmódját és gazdálkodását a Dráva vízjárásához igazította. A hagyományos ártéri gazdálkodás visszaszorulása a folyószabályozásokkal és vízrendezésekkel kezdődött. A 18. században indult meg a Dráva szabályozása, mely különösen a Barcs alatti szakaszt érintette. A múlt századi vízi szállítás, illetve az 1860-as években gőzhajóval meginduló személyszállítás a második világháborút követően lassan megszűnt.

A Dráva-menti területek erdősültsége a honfoglalás idején még 60-80 %-os lehetett, később ez fokozatosan csökkent. A kiirtott erdők nyomán mocsárrétek alakultak, melyeket kaszálással és/vagy legeltetéssel hasznosítottak. Az itt élő népek ősi foglalkozása volt az állattartás. A puhafás ártéri erdők a teknővájók és kosárfonók számára, a keményfás erdők építéshez, hamuzsírfőzéshez kínáltak alapanyagot. Jelentős kereskedelmi cikk volt a cserzőgubacs, melyet tonnaszám exportáltak. A homokhátakon a mezőgazdasági művelést (pl. szőlő- és dinnyetermesztés) fokozatosan az erdőgazdálkodás váltotta fel.

Növényvilág

A Nemzeti Park e területének gazdag növényvilágát jól jelzi, hogy a kutatások során mintegy 150 növénytársulás és közel 100 védett növényfaj került elő.

A zákány-őrtilosi dombok a Magyarországon egyedülálló illír gyertyános-tölgyesek és illír bükkösök termőhelyei. A hazánkban csak itt élő hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia), hármaslevelű fogasír (Dentaria trifolia) és pofók árvacsalán (Lamium orvala) a Nemzeti Park legjelentősebb botanikai értékei közé tartozik. Zátonyszigeteken él a parti fűz (Salix elaeagnos) és a hazánkban csak itt előforduló csermelyciprus (Myricaria germanica). Puhafaligetek uralkodó fafaja a fehér fűz (Salix alba) és fekete nyár (Populus nigra). A rendszeresen víz alá kerülő ligeterdők aljnövényzete rendkívül buja. A számos közönséges növényfaj mellett kígyónyelv-páfrány (Ophioglossum vulgatum), téli zsurló (Equisetum hyemale) és magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare) is előfordul. A puhafaligeteknél magasabb térszínen található keményfa-ligetek felső lombkoronaszintjét kocsányos tölgy (Quercus robur), magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és vénic szil (Ulmus laevis) alkotja.

A kora tavaszi geofitonok közül a nyugati csillagvirág (Scilla drunensis) és kockásliliom (Fritillaria meleagris) érdemel említést. Az egykori ligeterdők irtása nyomán mocsárrétek jöttek létre, melyeket kaszálással és/vagy legeltetéssel hasznosítottak. A változatos növényzetű réteken helyenként tömegesen nyíló nyári tőzike (Leucojum aestivum) és kockásliliom (Fritillaria meleagris) eredetileg ligeterdei növények. A Dráváról természetes úton lefűződött, vagy emberi beavatkozással kialakított morotvatavak holtágakká váltak. A holtágak lebegő hínárját elsősorban békalencse (Lemna spp.), a gyökerező hínárt sulyom (Trapa natans), vizitök (Nuphar lutea) és tündérfátyol (Nymphoides peltata) alkotja. A Barcsi Borókás mészkerülő homoki gyepjei gazdag növényvilágukról nevezetesek. A gyepek ritkább növénye a fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans), a rejtőke (Teesdalia nudicaulis) és a homoki kocsord (Peucedanum arenarium). A homokbuckák mélyedéseiben megbúvó láperdők és láptavak különleges növényfajokat rejtenek: a hazánkban csak itt előforduló királyharasztot (Osmunda regalis), az igen ritka tarajos pajzsikát (Dryopteris cristata), fűzlevelű gyöngyvesszőt (Spiraea salicifolia) és tőzegmohát (Sphagnum spp.)

Állatvilág

A változatos élőhelyeken a felmérések során közel 4.500 állatfaj került elő. A védett állatfajok száma eléri a 300-at és mintegy 40 állatfaj hazánkban először itt került elő.

A Dráva a vízminőségre érzékeny kérész- (Ephemeroptera), tegzes- (Trichoptera) és szitakötőfauna (Odonata) fontos élettere. A folyóban és mellékvizeiben a hazai halfajok több, mint 2/3-a megtalálható, melyek közül fontos természeti érték a dunai galóca (Hucho hucho). A Dráva a vízimadarak vonulásában és telelésében meghatározó jelentőségű, az állóvizek befagyását követően sokezer vízimadár gyülekezik a folyón. A Dráva felső szakaszán található kavics- és sóderzátonyok fészkelőmadara a kis lile (Charadrius dubius). Helyenként küszvágó csér (Sterna hirundo), illetve a hazánkban másutt nem fészkelő kis csér (Sterna albifrons) is megtelepszik. A folyót kísérő magaspartban parti fecske (Riparia riparia), jégmadár (Alcedo atthis) és gyurgyalag (Merops apiaster) költ. A puhafaligetek a farkasalmalepke (Zerynthia polyxena) és a színjátszó lepkék (Apatura ilia, A. metis) élőhelyei. A fűz-nyár erdők gazdag madárvilágából a bokorfüzeken fészkelő halvány geze (Hippolais pallida), továbbá a szürke küllő (Picus canus) érdemel említést.

A keményfaligetek a kis apollólepke (Parnassius mnemosyne) és a díszes tarkalepke (Euphydryas maturna) lelőhelyei. Öreg ligeterdők féltett madárritkasága a fekete gólya (Ciconia nigra), a réti sas (Haliaetus albicilla) és a barna kánya (Milvus migrans), jelentős természeti érték a vadmacska (Felis sylvestris). Mocsárréteken és üde kaszálókon vérfű boglárka (Maculinea teleius) és havasi tűzlepke (Palaeochrysophanus hippothoe) él. Kiemelkedő madártani érték a haris (Crex crex). A rétek mint táplálkozóhelyek különösen fontosak, többek között a fehér gólyák (Ciconia ciconia) számára. A holtágak és mocsarak a szitakötők kiváló szaporodóhelyei. A Dráva felső szakasza mentén található, tiszta vízű kavicsbányatavakban él a kétpolipos medúza (Craspedacusta sowerbii). A holtágakat kísérő idős fák odvaiban denevérek ütnek tanyát, itt él a ritka tavi denevér (Myotis dasycneme). Szinte minden jelentősebb holtágnál megtalálható a vidra (Lutra lutra). A Barcsi Borókás homoki gyepjei a Nemzeti Park területén másutt nem élő állatfajokról is nevezetesek. Ilyen pl. a sisakos sáska (Acrida hungarica) és az erdei pacsirta (Lullula arborea). A borókás legelők és nyíresek jellegzetes éjszakai madara a lappantyú (Caprimulgus europaeus). Az égeres láperdőkben örvös légykapó (Ficedula albicollis) és fekete gólya (Ciconia nigra) fészkel. Különösen értékes a láptavak mocsári teknős (Emys orbicularis) és cigányréce (Aythya nyroca) állománya.

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park honlapja
Szöveg, képek: Fenyősi László