Dráva Hullám
Rádióhallgatás médialejátszóval

A lejátszó megnyitása új ablakban

Kiemelt híreink

Ebben az évben is szeretettel várja a SVPSZ Barcsi Tagintézménye a Barcs, Damjanich u. 2. alatt az érdeklődő szülőket, pedagógusokat a 2024.04.15-19 között tartandó Szakszolgálati hétre.
Nyuszi Kupát szervezett a Dráva Úszó és Szabadidősport Egyesület csütörtökön délelőtt a barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban, ahol ezúttal összesen négy úszóegyesület képviseltette magát a megmérettetésen. 
A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége kisebb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki félmillió forintot lovasított meg a munkáltatója házából. 
Iskolacsalogatóval várták szerda délután a Barcsi Arany János Általános Iskolába a nagycsoportos ovisokat és szüleiket. A gyerkőcök különböző ügyességi és ismeretterjesztő játékokon, a szülők pedig iskolabemutató programokon vehettek részt.
Ma, 2024.03.28-án 14 órakor nyitja kapuit a Barcsi Vásárcsarnok, amikor is még beszerezhető a kiváló minőségű húsvéti sonka a közelgő ünnepre.
Fantasztikus eredménnyel zártak a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola diákjai a Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei fordulóján.
Nem sikerült legyőznie a balatonkeresztúriaknak az FC Barcs csapatát, a hétvégén megrendezett 20. forduló 1-1-es végeredménnyel zárult a felnőtt csapat számára. Az utánpótlás hozta a papírformát, 5-1-re győztek az U19-esek.
Közcélú hálózat részét képező föld feletti tartószerkezet csere, valamint madárvédelmi beavatkozás miatt áramszünet lesz a hét második felében Barcs bizonyos részein, tájékoztat az E.ON. 
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, ebben az évben is terveznek akciókat, és kisérő programokat a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ látogatói számára. A következő ilyen meglepetés a Valentin naphoz kapcsolódik.  
1
2
3
4
5
6
7
8
9

Főoldal

Közeli helyeken

Szent Flórián napján somogyi tűzoltók munkáját is elismerték

Szent Flórián a tűzoltók, tüzes szakmák védőszentje, akire május negyedikén emlékezünk. Ez a nap egyúttal alkalmat teremt arra is, hogy a katasztrófavédelem elismerje legkiválóbb munkatársait. Az ünnepnap előtti pénteken a szervezet székházában koszorúzással kezdődött a tisztelgés, majd csaknem kétszáz kolléga részvételével zajlott az a hagyományos rendezvény, amelyen nemcsak az ünnepi beszédben esett szó a helytállásról, hanem a kollégák méltatásában is - olvasható a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. 

Helyi Hírek

Újabb éremeső a barcsi karatékáknál

Ismét sikeres hétvége áll a BVSE Karate Szakosztályának növendékei mögött, ezúttal Bátaszéről tértek haza kiváló eredménnyel a barcsi növendékek.  A verseny egy zárt, meghívásos baráti találkozó volt, ahol több korosztály is képviseltette magát.

Közeli helyeken

Expresszvonatok indulnak Pécsről a Balatonra

Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság.

Helyi Hírek

Igazságos döntetlen született a női bajnokság aktuális fordulójában

Balatonlellére látogatott az FC Barcs női labdarúgó csapata, a hétről hétre kiválóan teljesítő hölgyek ezúttal, nem hozták olyan könnyen a meccset, mint ahogy azt tőlük megszoktuk. A Somogy Vármegyei Női Felnőtt 3/4 pályás Bajnokság 11. fordulójában igazságos döntetlen született.

Közeli helyeken

Balaton témájú alkotásokat várnak a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválra

Izgalmas kezdeményezést hív életre idén is a Magyar Mozgókép Fesztivál a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében: a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál közösen videóversenyt hirdet 20 év alatti fiataloknak. Három kategóriában, legfeljebb 1,5 perces filmekkel lehet nevezni a versenyre.

Helyi Hírek

Kellemes ellenfél volt az FC Barcs a bajnoki Fiestához

A tabella első helyén álló Nagyatád FC játékosaival csaptak össze a hétvégén az FC Barcs futballistái, az erőfölény komoly hátrányt jelentett a darazsak számára, sajnos egy gólt sem sikerült szereznünk. Az utánpótlás ezúttal nem állt pályára a hétvégén.

Helyi Hírek

Operettől a kabaréig

A tavaszi előadás szezon folytatásaként operett est várja Barcson a műfaj kedvelőit. 2024. május 12-én, vasárnap, 19 órakor kezdődik az előadás.

Közeli helyeken

3000 gyermek támogatására indít országos gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodókra minden gyermeknek szüksége van! – Különleges helyszínen, egy falmászóteremben hirdeti meg hagyományos, országos pénzadománygyűjtését a gyermekekért végzett munkájának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet. Az adományokat a szervezet nyári gyermektáboraira és az egész évben több mint 3000 rászoruló gyermeknek esélyt adó Kapaszkodó programjának folytatására fordítja a Segélyszervezet. Az egyik táborhely évek óta: Kastélyosdombó.
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!